Nem bír Törökország a menekültáradattal

Török katonák a török-szír határon
Vágólapra másolva!
Már a török állam sem tudja visszafogni a menekültek tömegét, kezd tarthatatlanná válni a helyzet. Újabb kerítések helyett gyors összefogásra van szükség - figyelmeztet Sakir Fakili budapesti török nagykövet. Törökországban jelenleg 2 milliónál is több bevándorló él, számuk pedig rohamosan növekszik.
Vágólapra másolva!

Az Oszmán Birodalom óta védelmet adunk a menedéket kérőknek, de tűrőképességünk határára értünk. Jelenleg több mint kétmillió szír, afgán, pakisztáni bevándorló él jelenleg Törökországban, és egyre csak jönnek: tavaly 50 ezer menekültet kellett kimentenünk a tengerből – mondta el csütörtökön a budapesti török nagykövet.

Magukra maradnak

Sakir Fakili lényegében megismételte a török miniszterelnök hétfői nyilatkozatát: Ankara úgy érzi, hogy magára marad a menekülthelyzet kezelésével, miközben ők védik Európát az áradattól.
A nagykövet hangsúlyozta, az utóbbi években összesen

hatmilliárd dollárt költöttek a hozzájuk érkezők ellátására és a határvédelemre.

Ehhez képest a nemzetközi közösség elenyészően kis összeget, alig 417 millió dollárt fordított a menekültválságra, amiből 165 millió dollárt az Unió támogatása tett ki.

Sakir Fakili Forrás: MTI/Illyés Tibor

Sakir Fakili szerint Ankara ereje fogytán van, már nem képes egyedül harcolni az embercsempészekkel, felügyelni a tengeri menekültútvonalakat - halogatás és szólamok helyett azonnali nemzetközi összefogást szeretne.

Ez a legnagyobb humanitárius katasztrófa

Emlékeztetett arra is, hogy a menekültválság a közelmúlt történetének legnagyobb humanitárius katasztrófáját jelenti: Észak-Afrikában és Közel-Keleten összesen 60 millió embernek kellett elhagynia otthonát, hazáját kényszer vagy erőszak hatására.

Török katonák a török-szír határon Forrás: AFP/Ozan Kose

Az uszítás, a fejekben vagy az országhatárokon emelt falak nem oldják meg ezt a problémát - hangsúlyozta Sakir Fakili. Amikor a nagykövetet az Origo a magyarországi helyzetről kérdzete, azt mondta, hogy a sajtótájékoztatónak ez nem témája, de emlékeztetett a török miniszterelnök közleményére. Ebben egyébként a kormányfő úgy fogalmazott, hogy csak az olyan politikusok hihetik, hogy a szögesdrót megállítja a menekültek tömegét, akik semmit nem tanultak a történelemből.

Ha a csempészek nem lennének...

Tüneti kezelés helyett a török kormány a problémák gyökerét szüntetné meg: Fakili elsősorban az embercsempész-hálózatok felszámolásához kért támogatást, mivel a csempészek jelentik a szervezett bűnözés fő bevételi forrását is.

Törökország, az új haza

A nagykövet szerint ma már Törökország is célországnak számít. Erősödő gazdasága miatt egyre többen kérnek náluk is menedéket, a bevándorlók munkaerejéből pedig a helyi vállalkozások is profitálnak.

– mesélt az asszimilálódási folyamatról Sakir Fakili.