Börtönbe megy a NAV-osokat elsodró kereskedő

adóellenőr, adóhivatal, adócsaló, revizor, besúgók, feljelentés, NAV, Nemzeti Adó- és Vámhivatal, illusztráció
Vágólapra másolva!
A bíróság hivatalos személy elleni erőszak, valamint közúti veszélyeztetés miatt ítélte börtönre azt a budapesti kereskedőt, aki a NAV végrehajtóival szemben erőszakoskodott.
Vágólapra másolva!

Üzletének fémrácsát ráengedte az egyik végrehajtóra, másikukat pedig teherautójával elsodorta az a budapesti kereskedő, akit még 2012-ben látogattak meg a Nemzeti Adó- és Vámhivatal végrehajtói, hogy köztartozást hajtsanak be rajta.

A cégvezető egy budapesti bevásárlóközpontból, saját üzletéből menekült el akkor. Az eset miatt eljárás indult.

A bíróság pedig most ítélte egy év börtönbüntetésre a kereskedőt hivatalos személy elleni erőszak miatt.

Mivel a bíróság szerint a cégvezető egy másik bűncselekményt, közúti veszélyeztetést is elkövetett, két évre a járművezetéstől is eltiltották.

Az adóellenőröket idén februárban is brutális támadás érte. Akkor késsel támadtak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal két munkatársára Budapesten, a XX. kerületi Géza utcában. A kiérkező mentők az egyik ellenőr életét már nem tudták megmenteni - a gyilkos a revizor fejébe állította a kést. Kollégája a gyors műtéti beavatkozásnak köszönhetően túlélte a támadást. A rendőrség a késelőt a helyszínen őrizetbe vette, róla kiderült, hogy pszichiátriai kezelés alatt állt.