Kislányok zaklatásával vádolnak egy férfit

Vágólapra másolva!
Három, 10-12 év közötti lányra támadt egy férfi a főváros XIII. kerületében. Az ügyészség szerint meg akarta erőszakolni őket. 
Vágólapra másolva!

Minősített szexuális erőszak miatt emelt vádat a Fővárosi Főügyészség egy 21 éves férfi ellen, aki a vád szerint kislányokat zaklatott. Először tavaly december 3-án csapott le. Egy iskolából hazafelé tartó 12 éves lányt követett, és amikor a lány hazaért, és belépett a lépcsőházba, megtámadta. Befogta a száját, és meg akarta erőszakolni.

A lány végül segítségért kiáltott, a támadó pedig elmenekült.

Ezután december 19-én és 2015. január 12-én is akcióba lépett, szintén a XIII. kerületben. Először egy 10, majd egy 11 éves lányt támadott meg.

A férfi jelenleg is előzetesben van, a főügyészség fegyházbüntetést kér rá - közölte a Fővárosi Főügyészség.