Továbbra is bérelni fogják a mentőhelikoptereket

Foglalkozás helikopter kórház KÖZLEKEDÉSI ESZKÖZ légi mentő mentőhelikopter mentős SZEMÉLY tető Miskolc, 2014. április 2.
Légi mentők a miskolci Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kórház és Egyetemi Oktató Kórház Csillagpont épületének tetején az átadás napján,
Légi mentők a miskolci Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kórház és Egyetemi Oktató Kórház Csillagpont épületének tetején az átadás napján, 2014. április 2-án. Az ország második legnagyobb ágyszámmal rendelkező egészségügyi intézményében évente 80 ezer fekvőbeteget látnak el 1428 aktív és 543 krónikus ágyon.
Vágólapra másolva!
Hét helikopter öt éves bérlésére írnak ki közbeszerzést. Tavaly ősz óta csak kétmotoros gépek repülhetnek lakott terület felett.
Vágólapra másolva!

Továbbra is bérleti megoldást alkalmaznak a mentőhelikopterek beszerzésére, miután jövő márciusban lejár a jelenleg használt hét mentőhelikopter bérleti szerződése - döntött a kormány.

A legutóbbi Magyar Közlönyben megjelent kormányhatározat szerint az emberi erőforrások miniszterének - a Magyar Légimentő Nonprofit Kft. közreműködésével - tendert kell kiírnia a hét helikopter 5 éves bérletére úgy, hogy a bérlő vételi joggal is rendelkezzen azokra. A vételi jognak lehetőséget kell adnia arra, hogy azokat annak jogosultja bármikor megvehesse.

Továbbra is bérelni fogják a mentőhelikoptereket Forrás: MTI/Vajda János

A közbeszerzés kiírását azonnal meg kell tenni. A nemzetgazdasági miniszter pedig azt a feladatot kapta a határozatban, hogy a költségvetés készítésekor gondoskodjon a bérleti díj rendelkezésre állásáról.

Múlt év őszétől csak kétmotoros helikopterek repülhetnek lakott terület felett, ezért két egymotoros gépet tavaly le kellett cserélni.

A Magyar Légimentő Nonprofit Kft. tavaly májusban úgy írt ki bérleti tendert a két helikopterre, hogy az 2016. március 10-ig szólt, évi 183 repült órával. A becsült bérleti díj akkor 682 millió forint volt. A tendert az osztrák Helikopter Air Transport GmbH nyerte a legkorszerűbb EC135 típusú mentőhelikopterekkel, a becsültnél kissé alacsonyabb bérleti díjjal.