Arzénmentes vizet ihatnak a somogyi Háromfán és Bakházán

Vágólapra másolva!
Egy 184 millió forintos uniós támogatású projektnek köszönhetően véglegesen megoldódott Háromfa és Bakháza ivóvízgondja. A két dél-somogyi településen eddig a magas arzéntartalmú víz miatt ideiglenesen telepített tisztító berendezéssel biztosítottak fogyasztásra alkalmas vizet - közölte Brantmüller Zoltán, az önkormányzati társulás elnöke.
Vágólapra másolva!

Tavaly egy kormányhatározat tette lehetővé, hogy 47 millió forintos többlettámogatást kapjon, és elkezdődhessen a két somogyi kistelepülést érintő ivóvízminőség-javító program. A projekthez 165 millió forintot biztosított az Európai Unió és a magyar központi költségvetés, míg a 10 százalékos saját erőt a Belügyminisztérium EU Önerő Alapja finanszírozta, így

a lakosságnak nem jelentett anyagi terhet a beruházás.

Több ezer lakost érint

A két településen a víznek korábban határérték feletti volt az arzéntartalma, de a megengedettnél több volt benne a vas, az ammónium és a mangán is, amit a régi háromfai vízmű víztisztító technológiája nem tudott megfelelően kezelni. Az egy éve indult beruházás részeként bővítették és korszerűsítették a régi kezelőépületet, egy tartalék kutat fúrtak, a meglévő kút szivattyúját kicserélték, átépítették a kútfejaknát és épült egy vasiszap-ülepítő. Több mint 14 kilométer hosszan átmosták a hálózatot, továbbá teljesen megújult a vízkezelési technológia. A vízkezelőből távozó víz minősége így mindenben megfelel az előírásoknak.

Az ivóvízgond megoldása a két településen 400 ingatlant és több mint ezer lakost érint.