Már eldőlt, határkapu lesz a sínen

menekültek röszke menekült
Vágólapra másolva!
Szeptember 15-ig elkészül a szerb határnál egy kapu a Szeged–Szabadka vasútvonalon, a Röszke és Horgos közötti szakaszon, ahol most nem jár a vonat - közölte az Origo kérdésére a Belügyminisztérium, hozzátéve: ezt nem is csak vizsgálják, mert "a döntés már korábban megszületett".
Vágólapra másolva!

Már régen eldőlt, hogy kaput építenek a sínekre Röszkénél a vasúti közlekedés elől most éppen elzárt Röszke–Horgos vasútvonal azon szakaszára, ahol megszakad a kétoldalt folytatódó biztonsági határzár, és ennek hiányában folyamatosan érkeznek ott a síneken a menekültek Röszkére.

Szeptember 15-ig elkészül

A kapu szeptember 15-ig elkészül a vasúti síneken,

- írta a Belügyminisztérium az Origo kérdésére, miután a Népszabadság arról írt, hogy a MÁV szegedi igazgatóságával megvizsgáltatták: műszakilag megvalósítható-e a létesítmény.

Most még folyamatosan érkeznek a síneken Röszkénél a menekültek Fotó: Polyák Attila - Origo

A kapu felépítése nem akadályozná a vonatforgalmat, hiszen azt a MÁV augusztus végén határozatlan ideig beszüntette a Röszke–Horgos vonalszakaszon.

A határt jelző oszlopok a sínek mellett Fotó: Dudás Szabolcs - Origo

Mint arról az Origo beszámolt, az intézkedésre a vonatközlekedés biztonsága miatt volt szükség, miután korábban menekültek dobálták meg a szerelvényeket.

Csoportok jönnek a síneken

Mióta a vasúti forgalmat leállították az érintett szakaszon, azóta folyamatosan átkelésre használják a síneket a menekültek, hiszen ott a határzár hiányában szabad az út Szerbiából Magyarországra.

Ha a kapu zárva lesz, itt nem lesz többé átjárás Fotó: Polyák Attila - Origo

Az építendő kapu tehát a vonatforgalmat nem, viszont a menekültek belépését nagymértékben zavarná - főleg, ha zárva tartják.

BM: a kapu nem határzár

A szaktárca érdekes reakciót adott az Origo azon felvetésére, hogy nem mond-e ellent a kapu építése annak, hogy öt hete, miután a MÁV leállította a vasúti közlekedést,

a Belügyminisztérium még az Origo kérdésére azt közölte: a vasúti sínen nem lesz határzár.

A tárca válasza erre az volt, hogy fenntartják az augusztus 31-én küldött nyilatkozatukat, hogy a vasúti sínen nem lesz határzár. A Belügyminisztérium magyarázata szerint ugyanis "a határzár nem azonosítható a kapuval."