A szegedi püspök elutasította Ferenc pápa kijelentését

Kiss-Rigó László szeged-csanádi megyés püspök Kiss-Rigó László szeged-csanádi megyés püspök
Kiss-Rigó László
Vágólapra másolva!
Cinikusak és arrogánsak a Magyarországra érkező migránsok, mert ez már rég nem menekülthelyzet, hanem invázió, fogalmazott Kiss-Rigó László egy interjúban. A szeged-csanádi püspök szerint Orbán Viktornak igaza van, Ferenc pápa pedig nincs tisztában a magyarországi helyzettel.
Vágólapra másolva!

Nem ért egyet Ferenc pápa kijelentésével – miszerint a katolikusoknak erkölcsi kötelességük segíteni a menekülteket – Kiss-Rigó László szeged-csanádi püspök, aki ezzel kapcsolatos nézeteit a The Washington Postnak fejtette ki, amit a Mandiner.hu szemlézett.

Kiss-Rigó egyertért Orbánnal

„Ők nem menekültek. Ez egy invázió” — fogalmazott a lapnak a püspök, aki szerint ezek az emberek úgy jönnek ide, hogy közben „Allah akbar”-t kiabálnak. A The Washington Post megjegyzi: Európa más részeivel ellentétben Magyarországon Ferenc pápa felhívásával szemben inkább Orbán Viktor nézete nyert teret, amely félti a keresztény Európát a beáramló muszlimoktól.

Kiss-Rigó László szerint Ferenc pápa nem ismeri a magyarországi helyzetet Fotó: Bielik István - Origo

„Teljesen egyetértek a miniszterelnökkel” — mondta Kiss-Rigó a lapnak, majd hozzáteszi: a pápa ezzel szemben nem ismeri a helyzetet. Kiss-Rigó szerint a helyzet az, hogy

Európát elárasztották a magukat menekültnek beállító emberek,

de valójában komoly veszélyt jelentenek a kontinens egyetemes keresztény értékeire.

Cinikusak és arrogánsak

És noha a legtöbb Magyarországra érkező ember Szíriából származik, ahol már több mint 320 ezren haltak meg a háborúban,

Kiss-Rigó szerint méltatlan őket támogatni,

mivel a legtöbbjüknek van pénze. Hozzátette: szemetet hagynak maguk után, és sokszor az ételt is visszautasítják. „A legtöbbjük cinikus és arrogáns viselkedést tanúsít” — fogalmazott.

Ferenc pápa a menekültek befogadásáról beszél Forrás: Getty - Alberto Pizzoli/AFP

Mást mond a katolikus egyetem

Mint arról az Origo korábban beszámolt, Szuromi Szabolcs, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem rektora körlevélben kérte az intézmény karainak dékánjait és hallgatói önkormányzatait, hogy tegyenek meg minden tőlük telhetőt a menekültek ellátását célzó jószolgálati munka megszervezésére, támogatására. Időközben a cseh katolikus egyház is közölte, hogy kész menekülteket befogadni. Ferenc pápa vasárnap arról beszélt, hogy minden katolikus plébánia fogadjon be egy menekült családot.