A körúti kebabosokkal semmi baja Orbánnak

Orbán Viktor
Budapest, 2015. szeptember 7. Orbán Viktor miniszterelnök mond beszédet a Külgazdasági és Külügyminisztérium misszióvezetői értekezlete megnyitóján Budapesten 2015. szeptember 7-én. MTI Fotó: Koszticsák Szilárd
Vágólapra másolva!
Képmutató világban élünk – mondta Orbán Viktor a diplomatáknak tartott értekezleten. Szerinte nincs semmilyen európai terv a válság kezelésére, és minden népnek joga van eldönteni, kikkel akar együtt élni. A körúti kebabosokkal semmi baja, de a tömegeknek azt üzente Orbán: Ne gyertek!
Vágólapra másolva!

A Külgazdasági és Külügyminisztérium évi rendes misszióvezetői értekezletén Orbán Viktor emlékeztetett: a márciusi találkozón arról beszélt, hogy

Magyarországnak önálló külpolitikával kell rendelkeznie.

Képmutató világban élünk, a képmutatásban nekünk évszázados lemaradásunk van – mondta.

Percről percre

Az Origo percről percre követte a miniszterelnök nagyköveti értekezleten elmondott beszédét.

A francia külügyminiszter megtámad minket a kerítésünk miatt, a miniszterelnöke meg felavat egy kerítést. Az osztrákok azt mondják, tőlünk többen mennek oda, mint kellene, a számok szerint pedig tőlük többen mennek Németországba, mint tőlünk Ausztriába.

Minket zavarna, ha így fülön csípnének, őket nem

– mondta Orbán.

Orbán Viktor miniszterelnök szerint sok állam képmutatóan viselkedik Forrás: MTI/Koszticsák Szilárd

Káoszt hagyott hátra

Az elhibázott világpolitika árát fizetjük meg most Orbán Viktor szerint. Ennek része, hogy a nyugati atlantista világ morálisan felhatalmazva érezte magát arra, hogy eltávolítsa Kadhafit Líbia éléről, majd káoszt hagyott maga után, és megszüntette az utolsó fizikai akadályt az afrikai menekültáradat előtt. A szíriai beavatkozás következményeire sem készült fel a politika – legalábbis Európában. (Ezeket az akciókat egyébként szövetségesként Magyarország is támogatta – emlékeztetett a kormányfő.)

Özönlenek a menekültek Szerbia felé Forrás: MTI/EPA/Nake Batev

Ausztrália, az Egyesült Államok, Izrael és az öböl menti államok ugyanis mind közölték: nem fogadnak be senkit, egyetlen menekültet sem. Ők politikailag így készültek fel a helyzetre, Európa viszont sehogy.

Semmilyen terv sem létezik a válsághelyzet kezelésére

– közölte Orbán Viktor. Ami van, az nem a helyzetet, hanem a helyzet következményeit kísérli meg kezelni.

Európa sehogyan sem készült fel Forrás: MTI/Koszticsák Szilárd

Tízmilliók

Ennek egyik eszköze a kvóta. Pedig amíg nem ellenőrizzük a külső határainkat, nem is tudhatjuk, hogy hány embert kell szétosztani. Eleinte negyvenezerről beszéltek, Orbán szerint pedig akár tízmilliókról is szó lehet.

Az eurómilliárdokat nem Németországban kellene elkölteni, hanem a válságövezetekben,

a válsággócok szomszédos országaiban, ahol első körben kellene megfékezni a menekültáradatot. Illúzió az, hogy valahogy vissza fogjuk küldeni azt, aki egyszer már bejött – ez nagyságrendekkel több konfliktussal és költséggel jár. Ki fogja Németországból visszaküldeni az embereket? – tette fel a kérdést.

Orbán szerint semmi bajunk sincs az iszlámmal Forrás: MTI/Koszticsák Szilárd

Szakadékok

Miközben nálunk Orbán szerint egyértelmű az emberek álláspontja a menekültekről,

Nyugat-Európa országainak 90 százalékában mély szakadék van a nép és az elit véleménye között.

Ezt el lehet fedni például irányított újságírással – erre Orbán szerint bizonyíték, hogy a külföldi lapok mind ugyanazt írják a menekültkérdésről, míg például nálunk sokkal többféle álláspont is helyet kap a médiában.

Biztos vagyok benne, hogy lesz Európában a mostanitól eltérő menekültpolitika, mert egy ekkora belső ellentmondással nem lehet együtt élni.

Nincs bajunk az iszlámmal

A legvégén, néhány hónap vagy egy-két év múlva eljutunk ahhoz a vitához, hogy van-e egy országnak joga ahhoz, hogy nem kívánja saját etnikai, kulturális többségét hirtelen, külső behatásra megváltoztatni, vagy nincs meg az előjoguk ahhoz, hogy megválasszák, kivel akarnak együtt élni - mondta a miniszterelnök.

Magyarországnak semmi baja az iszlámmal,

az iszlám alapon álló államokkal erősíteni akarjuk kapcsolatainkat. A kormány értéknek tekinti a magyarországi muszlim közösséget, amelynek tagjai törvényes alapokon élnek. Örülünk a körúti kebabosoknak és a szír henteseknek, de nem akarjuk, hogy az arányuk hirtelen, azonnali hatásra megugorjon.

Orbán: Ne kockáztassák a családjukat Forrás: MTI/Koszticsák Szilárd

Ne gyertek!

"Azt kérem azoktól, akik Magyarországon keresztül akarnak Európába akarnak jönni: ne gyertek. Nem fogtok tudni átjönni a határon. Mivel nem menekültek vagytok, hanem bevándorlók, a bevándorlókra vonatkozó szabályokat fogja alkalmazni."

Ne kockáztassátok a családotok, a gyerekeitek életét

– üzent Orbán Viktor.

Akik Törökországból, Macedóniából, Szerbiából, Magyarországról, Ausztriából tovább akarnak menni, azok nem menekülnek: ők a német életet nézték ki maguknak. Ezért nem menekültként, hanem bevándorlókként tekintünk rájuk – mondta Orbán. A bevándorlásnak pedig mindenhol megvannak a szabályai.

Utalt arra, hogy szeptember 15-étől szigorúbbak lesznek a határsértőkre, embercsempészekre vonatkozó szabályok. Azért nem hamarabb lépnek életbe a törvények, mert nagy szigorítást tartalmaznak, ezért felkészülési időt kell hagyni. A térségben a szórólapos tájékoztatás már folyik.