Egy kábel mentette meg Szacsvay feleségének életét

Szacsvay László, a nemzet színésze ad interjút 2015 május 18-án
Szacsvay László, a nemzet színésze ad interjút 2015 május 18-án
Vágólapra másolva!
A töréseken kívül nem szenvedett komolyabb sérülést Szacsvay László felesége, aki negyedik emeleti lakásukból zuhant ki az utcára. A 15 méteres zuhanás erejét egy kifeszített kábel tompította.
Vágólapra másolva!

Szacsvay László felesége egy kábelnek köszönheti az életét. A szombaton, belvárosi lakásuk negyedik emeletéről – eddig tisztázatlan körülmények között – kizuhant asszony

a zúzódásokon, töréseken kívül nem szenvedett komolyabb sérüléseket.

Azért élte túl a balesetet, mert ráesett egy, a házból kihúzott vezetékre, ami jelentősen tompította az esés erejét – értesült a Blikk. A lap szerint

a vezeték egyfajta biztosítókötélként funkcionált, és csaknem a felére lassította a zuhanó test sebességét,

vagyis életmentő volt.

A baleset ellenére Szacsvay László, a nemzet színésze színpadra áll az új évad kezdetén Fotó: Szabó Gábor - Origo

A lap úgy tudja, hogy Szacsvay felesége súlyos koponya- és gerincsérüléseket szenvedett, lélegeztetőgépen tartották, de már sokkal jobban van. A Bors eközben arról számolt be, hogy a családi tragédia ellenére is színpadra áll az új évad kezdetén Szacsvay László.