Kecskemétről indult a halálkamion

ausztria kamion burgerland
A burgenlandi rendőrség 2015 augusztus 27-én Parndorfból egy nickelsdorfi fagyasztóállomásra szállítja azt a kamiont, amiben több mint hetven holttestet találtak
Vágólapra másolva!
Kecskemétről először Bács-Kiskun megyébe ment a migránsokért, és onnan indult Ausztriába az a kisteherautó, amelyikben hetvenegy illegális bevándorló holttestét találták az osztrák A4-es autópályán csütörtökön. A rendőrség négy embert vett őrizetbe, valószínűleg szombaton dől el, hogy előzetes letartóztatásba kerülnek-e. 
Vágólapra másolva!

Az embercsempészek a szerb-magyar határt illegálisan átlépő migránsokat vitték Magyarországról Ausztriába. A kistaherautó Kecskemétről indult, onnan először a déli határszakasz közelébe, később pedig már Ausztriába ment tovább – tájékoztatott a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség.

A Kecskeméti Járási Ügyészség minősített embercsempészés miatt indítványozta a három bolgár és egy afgán férfi előzetes letartóztatását.

Ebben a teherautóban voltak a holttestek Fotó: Origo

Az ügyészség szerint egyebek mellett azért kell előzetesbe kerülniük, mert súlyos bűncselekményt követtek el, és ha szabadlábon maradnának, elszökhetnének, vagy akár bizonyítékokat is eltüntethetnének, és a tanúkat is befolyásolhatnák.

Arról, hogy előzetesbe kerülnek-e, a Kecskeméti Járásbíróság nyomozási bírója dönt, valószínűleg szombaton.

A burgenlandi rendőrség Parndorfból egy nickelsdorfi fagyasztóállomásra vitte a kamiont Fotó: Origo

Hetvenegy illegális bevándorló holttestét rejtette az osztrák A4-es autópályán csütörtökön felfedezett teherautó. A menekülttragédia ügyében hét embert fogtak el, közülük négyen őrizetben vannak. Az osztrák rendőrök viszont három letartóztatásról beszéltek pénteki sajtótájékoztatójukon. A burgenlandi rendőrkapitány azt mondta, hogy egyiküknek magyar okmányai vannak, a magyar rendőrség portálunkkal viszont azt közölte, hogy három bolgárt és egy afgánt vettek őrizetbe.