Elvágták egy idős nő torkát Bocskaikertben

gyilkosság, késelés, illusztráció
Illusztráció.
Vágólapra másolva!
Elvágta a torkát, és többször megszúrt egy idős asszonyt egy szociális gondozó a Hajdú-Bihar megyei Bocskaikertben. A pénzét akarta megszerezni, mert nyakig ült az adósságban. 
Vágólapra másolva!

Élete végéig a börtönben tartaná az ügyészség azt a 45 éves asszonyt, aki brutálisan végzett egy idős nővel Hajdú-Bihar megyében Bocskaikertben, tavaly nyáron.

A gyilkos évek óta szociális gondozóként dolgozott, férje halála után egyedül nevelte 3 gyermekét.

2013-ban azonban megismerkedett egy férfival, és ezek után anyagilag is rendbe jött.

Egyre többet költött magára, egészen 2014-ig, amikor elapadt a pénzforrás. Azonban tartani akarta megszokott életszínvonalát, ezért hiteleket vett fel, és több hitelkártyát is használt. 2014 tavaszára

anyagilag teljesen ellehetetlenült, a törlesztőrészletek elvitték a teljes havi jövedelmét.

A nő tavaly június 20-án délután elment az egyik helyi asszonyhoz, akiről tudta, hogy jómódban él. Felajánlotta a 81 éves nőnek, hogy gondoskodik róla, de ezt az asszony visszautasította. A nő ezután többször is megszúrta az idős asszonyt, és a torkát is elvágta.

Késsel ölt a szociális gondozó Forrás: AFP

Csaknem 180 ezer forintnyi pénzt és ékszert vitt el.

A Hajdú-Bihar Megyei Főügyészség többek között nyereségvágyból, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés miatt emelt vádat ellene. Életfogytiglani fegyházbüntetést kérnek rá.