Így taktikázhat Áder János

Áder János, Köztársasági elnök
Áder János köztársasági elnök, Origo interjú 2015.
Vágólapra másolva!
A közelgő párizsi klímacsúcs miatt lett a korábbiakhoz képest is aktívabb Áder János a mögöttünk hagyott hónapokban. Elemzők szerint az államfőnek jól jönne egy apróbb nemzetközi siker is, de ez nem fogja befolyásolni a Fideszt abban, hogy kit jelöl majd 2017-ben államfőnek. 
Vágólapra másolva!

Az utóbbi hetekben egyre nagyobb aktivitást mutatott Áder János köztársasági elnök, főképpen környezetvédelmi ügyekben. Ennek az egyik epizódja volt, hogy május 7-én kezdte meg működését az államfő kezdeményezésére az a honlap, amelyen keresztül a klímaváltozás elleni összefogást támogathatják a magyarok.

Nem lesz ENSZ-főtitkár

Az államfő emellett a napokban felszólalt a Fővárosi Közgyűlésben is, valamint a földvagyonról szóló törvénymódosításról Alkotmánybírósági normakontrollt kért. Bár a jelenlegi köztársasági elnök már több törvényt visszaküldött a parlamentnek, normakontrollt eddig csak egyszer kért a választási regisztráció ügyében, amit egyébként utóbb a taláros testület el is kaszált.

Áder János köztársasági elnök beszédet mondott a Fővárosi Közgyűlésben is Forrás: MTI/Illyés Tibor

Noha Áder János ciklusából még két év hátravan, egyre több találgatás jelent meg arról, hogyan kívánja folytatni politikai pályafutását a köztársasági elnök, ha 2017 tavaszán nem kap bizalmat a parlamenttől. A sajtóban az is megjelent, hogy az ENSZ vezetésére pályázik, de ezt később határozottan cáfolták. Az Origo annak járt utána, mi állhat a mostani feltűnő aktivitás hátterében.

Eredmény kéne

Áder János köztársasági elnök környezetvédelmi ügyekben való aktivizmusa egyrészt annak köszönhető, hogy közeledik a párizsi ENSZ-klímacsúcs – mondta portálunknak Kiszelly Zoltán politológus. Szerinte az államfő számára a legnagyobb eredmény az lenne,

ha valamilyen diplomáciai sikert el tudna érni, amire a nemzetközi közvélemény is felkapná a fejét.

A környezetvédelem az elnök legfontosabb témája Fotó: Polyák Attila - Origo

Áder János számára kézenfekvő volt, hogy a víz témáját karolja föl, mivel az szorosan kötődik hobbijához, a horgászathoz. Kiszelly felidézte, hogy a Magyarország uniós elnöksége alatt kezdeményezett Duna-stratégia elhalt, így jól jönne az államfőnek, ha egy hasonló kezdeményezést tudna felmutatni. Úgy látja, az is nagy eredmény lenne, ha egy kisebb nemzetközi szervezet Budapestet választaná székhelyéül.

Hosszú távú befektetés

A politológus felidézte, hogy eddig mindegyik elnöknek volt valamilyen programja, amit kisebb-nagyobb sikerrel végre is tudtak hajtani. Áder János eddig teljes mértékben tartja magát a víz védelmét középpontba helyező céljaihoz. Kiszelly Zoltán szerint éppen emiatt a

mostani aktivitása nem tekinthető előkampánynak a 2017-es elnökválasztáshoz,

mivel amúgy sem ennek alapján dönt majd az új államfőről a parlamenti többség.

Áder hosszú távon gondolkozik Fotó: Polyák Attila - Origo

A köztársasági elnök környezetvédelmi aktivitása egyfajta hosszú távú befektetésnek tekinthető,

mivel így Magyarország nem túl jó külföldi megítélésén is javíthat – fogalmazott a politológus. Úgy látja, Áder abban az esetben, ha 2017-en nem folytathatja a Sándor-palotában, akkor nem fog beülni a Fidesz-frakcióba, és az Európai Parlamentbe sem fog visszatérni.

Orbán dönt

Minden köztársasági elnök megpróbálja definiálni a saját szerepét, ráadásul a környezetvédelem egy hálás téma, így érthető, hogy Áder János ehhez nyúlt – mondta az Origónak a Republikon Intézet elemzője. Tóth Csaba emlékeztetett, már Sólyom Lászlónak is fontos volt a természetvédelem. A mostani helyzetben a közelgő párizsi klímacsúcs aktualitása adja meg az államfő aktivitását.

Végül Orbán Viktor dönt majd Áder János jövőjéről Forrás: MTI/Illyés Tibor

Tóth Csaba szerint sem tekinthetőek egyfajta választási előkampánynak Áder lépései, mivel Orbán Viktor döntésétől függ majd a 2017-es újraválasztása. Ezt persze nem az fogja befolyásolni, hogy a környezetvédelem terén milyen eredményeket tud felmutatni Áder János, hanem a Fidesz majdani érdekei. A szakember nem mert jósolni arra az esetre, ha nem Ádert választja majd a kormánypárt, de az tény, hogy az államfő tett utalást arra, inkább egy centrista politikát vinne.