A Dunántúlon melegebb lesz

Vágólapra másolva!
Szombaton a keleti országrészben szinte végig borult lesz az ég, csapadék az egész országban előfordulhat. Vasárnaptól lassú melegedés kezdődik, így a kedd már igazi rövidnadrágos idővel köszönt ránk.
Vágólapra másolva!

Péntek estétől dél felől egyre többfelé alakul ki eső, záporeső. Szombaton kezdetben borult idő valószínű, majd a reggeli óráktól nyugat felől felszakadozik, csökken a felhőzet, egyre több helyen kisüt a nap, de keleten, északkeleten csak délutántól lesz jelentősebb felhőzetcsökkenés.

Viharfelhők Pécs felett Forrás: MTI/Sóki Tamás

Égi áldás is lesz

Eleinte többfelé, majd egyre inkább keleten várható eső, zápor, délnyugaton és keleten néhol zivatar is kialakulhat. A többfelé erős délnyugati szél szombaton nyugatira, északnyugatira fordul, és északnyugaton, illetve a főváros térségében néhol viharossá fokozódik. Zivatarok környezetében máshol is lehetnek viharos széllökések.

A hőmérséklet éjjel 9 és 13 fok között alakul, szombaton a Dunántúlon 18–22, a Dunától keletre 14–17 fok várható.

Tényleg jön a nyár

Vasárnap nem valószínű csapadék, sőt, a nap is sokszor előbújik majd, napközben 18–23 fok várható. Hétfőn eshet egy kis eső, de a csúcshőmérséklet 3 fokkal magasabb lehet (19–26 fok) az előző napinál, keddre pedig már 24–29 fokot jósolnak.