S.O.S. Bajban az erdő! – Tematikus nap a közmédián

Vágólapra másolva!
Áder János kérésére rendez tematikus napot vasárnap a közmédia. A fő helyszín a Visegrádhoz tartozó Apátkút, ahonnan napközben több élő bejelentkezés is lesz, és a köztársasági elnök is ellátogat oda. 
Vágólapra másolva!

Az S.O.S. Bajban az erdő! című tematikus nap a tavaly decemberi ónos eső és jegesedés okozta erdőkárok enyhítéséért küzdő civil összefogásról szól. A tévéadás reggel fél kilenctől este 10-ig tart a Dunán, de a televíziós programok mellett a Kossuth Rádió is több műsorban foglalkozik a témával.

A fő helyszín a Visegrádhoz tartozó Apátkúton lesz. Az élő bejelentkezések többsége innen történik majd, és ellátogat ide a köztársasági elnök is. Az apátkúti mellett lesznek stábok a Mátrában, a Vértesben és a Pilisben is.

Megismerkedhetnek a nézők a cserkészettel, bemutatják, ahogy önkéntesek megtisztítják a diósjenői tanösvényt és szó lesz az erdei iskolákról.

Áder kérte

Áder János köztársasági elnök január közepén levélben fordult Szabó László Zsolthoz, az MTVA vezérigazgatójához, hogy a közszolgálati média szenteljen kiemelt figyelmet az ország erdeinek kárenyhítését célzó civil összefogásnak.