Szijjártó Péter kész a vitára Amerikával

Szijjártó Péter Seszták Miklós Varga Mihály
Elaludt Seszták Miklós Orbán Viktor és Vlagyimir Putyin sajtótájékoztatóján
Vágólapra másolva!
Minden nyitott kérdést megvitatunk az Egyesült Államokkal - mondta Szijjártó Péter annak kapcsán, hogy márciusban Budapestre jön Victoria Nuland európai és eurázsiai ügyekért felelős amerikai államtitkár-helyettes. A fővárosba látogatott brit külügyminiszter is, aki a minszki helyzet békés rendezését sürgette.
Vágólapra másolva!

Folyamatos a párbeszéd az Egyesült Államokkal, hogy minél előbb visszaépítsük gazdasági és védelmi együttműködésünket - mondta el sajtótájékoztatóján Szijjártó Péter.

Készek a vitára

A külügyminiszter szerint a magyar kormány nyitott arra, hogy minden vitás kérdést rendezzen Amerikával, ennek része az is, hogy Victoria Nuland Budapestre érkezik.A tavaly októberben megkezdett párbeszédet folytatjuk a európai és eurázsiai ügyekért felelős államtitkárral .

Minden vitás kérdést rendeznénk Amerikával - ígérte a magyar külgazdasági és külügyminiszter Forrás:Origo

Jó, hogy az Egyesült Államok külügyminisztériuma is fontosnak tartja a személyes konzultációt - tette hozzá a politikus.

Diplomáciai nagyüzem

Victoria Nuland látogatásáról a vs.hu írt csütörtökön, a lap szerint ezt az utat készítik elő Thomas Melia emberi jogokért felelős helyettes államtitkár budapesti tárgyalásai.

Márciusban érkezik Budapestre Victoria Nuland Forrás: AFP/Vano Shlamov

A fővárosba érkezett csütörtökön Peter Hammond brit külügyminiszter is, aki kétnapos látogatása során Orbán Viktor kormányfővel egyeztetett az Európai Unió aktuális kérdéseiről és az ukrajnai helyzetről.

Peter Hammond Szijjártó Péterrel is tárgyalt, többek között az uniós versenyképességről és bevándorlási helyzetről. Közös sajtótájékoztatón azt is sürgették, hogy Ukrajnában minden fél maradéktalanul tartsa be a minszki megállapodást, és törekedjen a helyzet békés rendezésére.

Újabb harcok Kijevben

Az EBESZ megfigyelői szerint az ukrán haderő és az oroszbarát szakadárok is visszavonják nehézfegyverzetüket a frontvonalról, ahogy ezt a minszki egyezmény megköveteli. Kijevben ugyanakkor újabb véres utcai harcok robbantak ki: ukrán nemzeti bank előtt tartott pénzügyi Majdan nevű tüntetés demonstrálói barikádokat építettek, majd összecsaptak a nemzeti gárda katonáival is, a közelharcban többen megsérültek.