Nem találtak veszélyes anyagot a kiürített szakközépiskolában

Vágólapra másolva!
Több mint hatszáz diákot és 45 felnőttet küldtek ki egy dunaújvárosi szakközépiskolából csütörtökön délelőtt, mert szúrós szag terjengett az épületben. Öt diák kórházba került. A tűzoltóság vizsgálata nem mutatott ki veszélyes anyagot.
Vágólapra másolva!

Szabó-Bisztricz Anett, a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság szóvivője az Origónak azt mondta, hogy a bűz a pincéből áradt. A katasztrófavédők mobil laborja vizsgálta a pincét és az iskola többi részét is.

Az épületből összesen 602 diákot és 45 felnőttet kellett kiküldeni. Öt diákot megfigyelésre kórházba vittek.