Kézimunka a Margit híd alatt

emberóra, cikkbe
Vágólapra másolva!
Rekedtes hangú utastájékoztatás, kézzel forgatott indulásjelző lapok - emberi erőforrásra épít a BKV a Margit híd budai hídfő HÉV megállójában, ahol várhatóan később sem lesz digitális kijelző.
Vágólapra másolva!

Több embernek ad munkát a madzagra fűzött papírok forgatása, napok óta sárga mellényes BKV-alkamazottak cserélgetik az indulási időpontokat jelző nyomtatványokat a Margit híd alatti HÉV megállóban.

Ide menjen, ne oda

A munkaerő-alapú rendszer zavartalanul működik, sőt, a BKV dolgozói és biztonsági emberei hangos utas tájékoztatást is adnak: kiabálva jelzik, éppen melyik vágányról indul a HÉV. „De szájon verném azt a gyereket" - mélázott ott jártunkkor egy nagydarab biztonsági őr, de az utasokat már szalonképes stílusban segítette ki, szólt azért is, hogy nem kell úgy sietni, a következő HÉV mindjárt érkezik.

Digitális nincs, nem is lesz

Megkérdeztük a közlekedési társaságot is, miért ilyen madzagos módszerrel tájékoztatják az utasokat. Mint írták, az alkalmi megoldásra a budai fonódó villamoshálózat fejlesztése miatt volt szükség - a fonódó projektben viszont nem szerepel, hogy a híd alatti aluljáróba digitális kijelzőket szereljenek, a BKV-nak pedig nincs ilyen hordozható digitális indulásjelzője.

Kézzel forgatják a kijelző lapjait, szóban tájékoztatnak Forrás: Origo

Maradtak hát a hagyományos, táblás technikánál, a jegypénztárakban és automatákban viszont monitorokon is jelzik a HÉV járatok indulási idejét és helyét - tette hozzá a közlekedési társaság. Arra a kérdésre nem válaszoltak, hogy hány embert alkalmaznak a táblák forgatására, és mennyi ideig tarthat még ez az állapot.

Fordítószemélyek

A BKV nem csak a Margit hídnál foglalkoztat mostanában többlet munkaerőt: a Széll Kálmán téri alagút előtti ideiglenes villamos végállomásra két "fordítószemély" viszi be a szerelvényeket egy alig 30 méteres szakaszon.

A Széll Kálmán tér átépítése miatt az alagút után állnak meg a Déli pályaudvar felől érkező villamosok, fordítószemélyek segítik a vezetők munkáját Forrás: MTI/Szigetváry Zsolt

Mint megtudtuk, rájuk azért van szükség, mert így rövidül a villamosok ki -és beállási ideje. A vezető ez alatt fülkét tud váltani, és gyorsabban felkészülhet a visszaútra, ami jól jön, hiszen az ideiglenes megálló óránként 32 villamost fogad.