Csúnya választási pofonokat kapott a Fidesz

Veszprémi választás
Veszprémi választás
Vágólapra másolva!
Nemcsak a közvélemény-kutatásokban, hanem az éles választási szituációkban is egyértelműen látszik, hogy a Fidesz–KDNP jelentős szavazói csoportokat veszített el 2014. október óta – derült ki az Origo számításából, amelyekben az időközi választások eredményeit elemeztük. Az utóbbi hónapokban a független jelöltek támogatottsága nőtt jelentősen, nagy vesztes a Jobbik és az LMP.
Vágólapra másolva!

A Fidesz-KDNP veszprémi választási vereségével lezárult egy korszak a magyar politikában. A kormánypártoknak 2010 áprilisától volt minősített kétharmados többségük, ez február 22-én megszűnt, ráadásul az április 12-i tapolcai időközi parlamenti voksolással tovább is apadhat.

Kész Zoltán simán győzött Forrás: Origo

Tapolcán is veszíthet a Fidesz

Az Origo kiszámolta, hogy a baloldal győzhet a másik veszprémi választókerületben is, ha a politikai oldalak ugyanannyit nyernek, vagy éppen veszítenek a 2014-es támogatottságukból, mint amennyit a Veszprém környéki választókerületben. Persze a következő választásig akár vissza is szerezheti a minősített kétharmadát a Fidesz, de erre most nem sok esély látszik.

Csak háromszor örülhetett a kormány

A kormánypártok még meggyőző fölénnyel nyerték meg a tavaly őszi önkormányzati választásokat, de először a megismételt voksolásokon, majd az azóta tartott időközi választásokon sorozatos vereségeket szenvedett a Fidesz–KDNP. A kormánypártok csupán egy választást tudtak megnyerni, amikor a szavazólapon a logójuk szerepelt, valamint két olyan megméretést, amikor egy független jelöltet támogattak.

Csak Szatymazon tudott nyerni a kormánypárt Forrás: MTI, Nagy Lajos

Hét választás

Az Origo összesítette azoknak az időközi választásoknak az eredményét, amelyeken indult valamelyik parlamenti erő. Ilyen választásból összesen hét volt az önkormányzati megméretés óta. Két időközi parlamenti és öt időközi önkormányzati választás eredményét összesítettük, és hasonlítottuk össze azzal, hogy korábban milyen eredmény született az érintet körzetben.

Először azt néztük meg, hogy az időközi választásokat lebonyolító körzetekben milyen eredmények születtek még 2014-ben. Veszprémben a Fidesz–KDNP győzött, az újpesti-angyalföldi körzetben az MSZP, míg Szatymazon egy független jelölt. A többi településen (Mezőnyárád, Mezőtúr, Tiszavasvári, Pilis) szavazategyenlőség alakult ki, és ezért kellett ismételni.

Horváth Imre (MSZP) megtartotta az újpesti-angyalföldi körzetet a baloldalnak Forrás: MTI/Kovács Tamás

Közel volt az MSZP

Az előbb említett „rendes” választásokon összesen 102 504 érvényes szavazatot adtak le. Ebből a Fidesz-KDNP 39,99, az MSZP 33,31, a Jobbik 14,56, az LMP 6,67 százalékot ért el. A független jelöltek csak 2,29 százalékot tudtak összegyűjteni. Jól látszik, hogy összességében a Fidesz nem ért el nagy előnyt az érintett körzetekben, és az MSZP messze az országos átlaga fölött szerepelt, de az LMP hat százalék fölötti eredménye is jónak számított.

30 százalék közelében a Fidesz

Ehhez képest az időközi voksolásokon a vizsgált körzetekben már csak 62 671 érvényes szavazatot adtak le. Ebből a kormánypártok 32,49 százalékot szereztek meg, az MSZP 21,56 százalékot, a Jobbik 12,3 százalékot, míg az LMP 4,5 százalékot. A független jelöltek nagyon sokat javítottak 2014-hez képest, és 27,01 százalékot gyűjtöttek össze az időközi voksolásokon.

A függetlenek sikere

Bár a Fidesz a leadott szavazatokat tekintve még az első helyen áll, de vezető pozícióját csak annak köszönheti, hogy hivatalosan a baloldal nem indított jelöltet a veszprémi időközi országgyűlési választáson, hanem a független Kész Zoltánt támogatták. A Jobbik és az LMP visszaesése az érintett körzetekben részben azt mutathatja, hogy az emberek nem szívesen voksolnak olyan erőkre, akiknek nincs reális esélyük a mandátum megszerzésére.

A függetlenek nagyon megerősödtek 2014 vége óta Forrás: MTI/Nagy Lajos

A kormánypártok visszaesését tehát nemcsak a közvélemény-kutatások, hanem a konkrét választási helyzetek is világosan visszaigazolták a tavalyi év végén és 2015 első két hónapjában. Az ellenzéki erők eddig nagyrészt azzal voltak sikeresek, hogy független jelölteket támogattak, akikre a kormányellenes szavazók is szívesebben voksolnak, mint azokra, akik mellett pártlogó található.

Csak egy mandátum

Az alább látható ábrán a Fidesz választási eredményeit követtük nyomon a 2014-es országgyűlési választástól kezdve. A táblázaton a kormánypártok százalékos eredményeit tüntettük föl, és a jobb összehasonlíthatóság kedvéért a országgyűlési pártlistás és a megyei listás voksolás összessített eredményét is megmutatjuk. A Fidesz–KDNP a leggyengébb eredményét Pilisen, míg a legjobbat Szatymazon érte el. Egyébként mandátumot csak az utóbbi településen tudott szerezni a kormánypárt.

Választás az Orbán-beszéd után

Az Orbán Viktor évértékelőjét követő hétvégén négy településen rendeznek időközi önkormányzati választásokat. A Pest megyei Vámosmikola polgármestert választ. A Békés megyei Gyomaendrődön és a Jász-Nagykun-Szolnok megyei Karcagon egy-egy képviselő lemondása miatt kell voksolni, a Somogy megyei Tapsony roma névjegyzékben szereplő választói pedig a háromtagú kisebbségi önkormányzat tagjaira szavazhatnak.