Orbán: A család a gazdasági siker kulcsa

Vágólapra másolva!
Erről faggatta a török miniszterelnököt
Vágólapra másolva!

Törökország jelentős gazdaság sikereket ért el az elmúlt években, mondta Orbán Viktor miniszterelnök Budapesten, a magyar-török üzleti fórumon. E sikerekhez szerinte hozzájárult, hogy a törökök mérhetetlenül tisztelik a családot. Ezért - folytatta - ki is faggatta a török kormányfőt arról, hogyan sikerült náluk a családot a politikában is középpontba helyezni.

Orbán így szokott járni

Ma Nyugaton az a divat, mondta a miniszterelnök, hogy a nyugatiaknak csak a nyugatiaktól szabad tanulniuk, és ha valaki a keletiektől is el akar tanulni valamit, akkor "rögtön kiszerkesztik az újságokban" mint "a demokrácia tekintetében nem megbízható" miniszterelnököt. Megjegyezte, ő így szokott járni, szerinte azonban egyáltalán nem szégyen a másiktól tanulni.

Hidegháborús gondolkodásmód

"Mi itt, Európában, Nyugaton még mindig nem tudtuk teljesen magunk mögött hagyni a hidegháborús gondolkodásmódot. Még mindig abban gondolkodunk, hogy vagy Kelet, vagy Nyugat, vagy egyik, vagy másik. (...) Nagyon lassan tanulja meg a Nyugat, hogy ez egy rossz kérdés" - mondta a kormányfő. Orbán Viktor szerint ha nem sikerül választ találni a Nyugat és a Kelet, az Európai Unió és a közösségen kívüli országok jó együttműködésének kérdésére, akkor kihasználatlan marad a benne rejlő "fantasztikus lehetőség".