Nőhet a tankötelezettségi korhatár

Vágólapra másolva!
Ismét feljebb emelhetik a tankötelezettség korábban 16 évre leszállított korhatárát.
Vágólapra másolva!

A kormány által elfogadott koncepció azzal összefüggésben veti fel a 2012 őszétől hatályos passzus módosításának szükségességét, hogy a szakképzésben hosszabbá válik a képzési idő, miközben a lemorzsolódás ebben az iskolatípusban már most 30 százalékos – írta keddi számában a Magyar Nemzet a szakképzési stratégiára hivatkozva.

A lap szerint a stratégiában szó van arról is, hogy a Klebelsberg Intézményfenntartó Központtól szeptemberben a Nemzetgazdasági Minisztériumhoz kerülő mintegy 400 iskola gazdasági önállóságát növelni kell, így várhatóan csökkennek az érintett iskolák adminisztrációs terhei, gyorsulnak a beszerzéseik, és több pénzügyi kérdésben dönthetnek majd helyi szinten.