Vágólapra másolva!
Itt az ideje annak, hogy a tisztességes eljárást kiterjesszük a sértettre, a sértett eljárási jogaira is – jelentette ki Trócsányi László igazságügyi miniszter a bűncselekmények áldozatainak napja alkalmából tartott szakmai konferencián.
Vágólapra másolva!

A miniszter hangsúlyozta: amikor a kormány azt mondja, hogy az áldozatok oldalán áll, akkor nem populista jelszót hajtogat. Az új büntetőeljárási szabályok kidolgozása során a tisztességes eljáráshoz fűződő garanciák nem gyengülhetnek – fűzte hozzá.

Trócsányi László Forrás: MTI/Kelemen Zoltán Gergely

Trócsányi László rámutatott: az új büntetőeljárás koncepciója, amelyet a kormány a közelmúltban fogadott el, kimondja, hogy a sértettek érdekeinek védelmére a jelenleginél nagyobb hangsúlyt kell fektetni.