Klapka György partnere zuhant le a Mammutban

Vágólapra másolva!
Korábban sikeres szólótáncosnőként dolgozott, és Klapka György partnere is volt az az idős nő, aki a múlt héten a harmadik emeletről zuhant a mélybe a budapesti Mammut bevásárlóközpontban. 
Vágólapra másolva!

Ahogyan arról az Origo is beszámolt, a helyszínen meghalt az a nő, aki a harmadik emeletről zuhant a mélybe múlt hétfőn a Mammut II. bevásárlóközpontban. A Blikk értesülései szerint az elhunyt nyugdíjas nő az Operaház és az Operettszínház sztárja volt.

Klapka György a lapnak elmondta, hogy maga is jól ismerte a táncost, hiszen évtizedekkel ezelőtt együtt dolgoztak, amikor az üzletember táncosként és koreográfusként dolgozott. Klapka elárulta azt is, hogy Berlinben a Friedrichstadt-Palastban ismerte meg. Az üzletember hozzátette, nem érti, miért nem fordult hozzá, ha segítségre volt szüksége. Klapka György elmondta azt is, nagyon sajnálja, hogy ő is azt az utat választotta, amit felesége, Mary Zsuzsi.