Orbán Viktor meglepő helyszínt választott az évértékeléshez

Orbán Viktor évértékelője a Millenáris parkban 2012.02.07-én
Vágólapra másolva!
Csak a Millenárissal szakít Orbán Viktor, de az évértékelés hagyományával nem. Az Origo úgy értesült, hogy a helyszínkijelöléssel kapcsolatos döntés már megszületett. Úgy tudjuk, az eseményt a felújított Várkert Bazárban tartja meg Orbán Viktor. Csütörtökön reggel Kovács Zoltán kormányszóvivő az Origo értesülését meg is erősítette a TV2 Mokka című műsorában. Az évértékelőt a tervek szerint február 27-én tartja a miniszterelnök.
Vágólapra másolva!

Mint korábban megírtuk, a Millenáris már biztosan nem ad otthont az idei évértékelőnek. Minden ezzel ellentétes sajtóértesülést téves kiszivárogtatásnak, féligazságnak nevezett az Origo miniszterelnökségi forrása.

A Várkert Bazár átadása Forrás: Polyák Attila - Origo

Az Origo információi szerint idén a felújított Várkert Bazárban mondja el országértékelő beszédét Orbán Viktor, legalábbis nyolc nappal az esemény előtt ez a tervezett helyszín.

Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke az Origo értesülésével kapcsolatban most is csak annyit mondott, hogy zajlik a szervezés, a sajtót majd "kellő időben" értesítik az időpontról és a helyszínről. Kovács Zoltán kormányszóvivő azonban egy reggeli nyilatkozatában megerősítette az Origo értesülését, miszerint a Várkert Bazárban lesz az évértékelő.

A miniszterelnök a hagyományoknak megfelelően többnyire februárban tartja évértékelő beszédét, a Magyar Polgári Együttműködés Egyesület kérésére.

Dolgos hónap

Ez 1999 óta van így, de idén a február – Merkel és Putyin látogatása miatt is – a szokásosnál eseménydúsabbra sikeredett. Ezért is maradhatott a hónap utolsó munkanapjára az esemény.

A 2014-es évértékelő a Millenárison, még régi szlogennel Fotó: Origo

Orbán Viktor még az első ilyen beszédében, pontosan 16 évvel ezelőtt azt mondta: a magyar polgárok régi vágya, hogy első kézből értesüljenek arról, hogy a mindenkori kormányok mit tettek, mit terveznek, és mindezt milyen megfontolásból.

A Vigadótól a Várkert Bazárig

A hagyományt a kormányfő a Vigadóban alapozta meg, és az akkori kormányváltás után is minden évben tartott beszédet. Ezeket eleinte a SYMA-csarnokban, később már a Millenárison rendezték. Előfordult az is, hogy az évértékelő előtt Orbán Viktor végigjárta az országot, és SMS-ben is várta a témajavaslatokat.

Gyurcsány Ferenc évértékelője a Budapest Marriott Hotelben Forrás: MTI/Máthé Zoltán

Beszámoltunk arról, hogy Gyurcsány Ferenc egy hónappal ezelőtt értékelte az évet, ő a 14. alkalommal. A volt kormányfő élesen bírálta Orbán Viktort, és azt mondta: "embertelen kormányunk van, amelyik nem egyszerűen nem keresztény, de nem is tisztességes".