Az intenzíven ápolják a H1N1 szegedi áldozatát

kórház korterem kéz vérnyomás infúzió
Female nurse checking patient's blood pressure on hospital bed
Vágólapra másolva!
Intenzív osztályon ápolják azt a férfit, aki H1N1-fertőzéssel került a szegedi kórházba. A hat évvel ezelőtt világméretű járványt okozó sertésinfluenza mindennapjaink része lett, ma már emberről emberre terjed. A háziorvosok is rendszeresen találkoznak vele, sokszor mégsem ismerik fel.
Vágólapra másolva!

Súlyos-életveszélyes állapotban került kórházba az a szegedi férfi, akinél H1N1- fertőzést állapítottak meg orvosai. A középkorú beteget február 7. óta kezelik Szegedi Tudományegyetem kórházának intenzív osztályán.

Korábban is beteg volt

A Bors úgy tudja, a férfinek súlyos tüdőgyulladása van - a betegség valószínűleg a már kialakult sertésinfluenza szövődménye lehet, de információink szerint egészségügyi gondjai nem a vírusos fertőzéssel kezdődtek.

Intenzív osztályon kezelik a súlyosan megbetegedett férfit, a H1N1-fertőzés szövőményt is okozott Forrás: Photononstop/Eric Audras

"Nálunk, a Csongrád megyei népegészségügyi szerv laborjában vizsgálták a beteg eredményeit. Az influenza csak rontott állapotán, az illetőnek más, krónikus betegsége is volt, ami legyengítette immunrendszerét" - mondta el az Origónak Tombácz Zsuzsa megyei tiszti főorvos.

Mások is elkapták

A szakértő szerint a H1N1 jelen van Csongrád megyében is, csak úgy, mint a szintén A-altípus H3N2- influenzavírus. A beküldött minták alapján 10-12 fertőzöttet regisztráltak megyei szinten a két vírusfajtából, de a fertőzések valódi száma ennél jóval magasabb lehet, hiszen sok háziorvos tipikus esetként írja le a sertésinfluenzát is, és nem küld mintát a megyei hatóságnak.

Nem rosszabb a többinél

Aggodalomra ugyanakkor nincs ok, az altípusok sem okoznak nagyobb kárt a szervezetnek, mint az influenza "klasszikus" A és B válfaja. A 2009- ben még világjárványt okozó H1N1 halálozási rátája nem magasabb a tipikus influenza vírusokénál, tünetei - magas láz, elesettség érzése, végtagfájdalom - is hasonlóak. A kezdetben sertésről emberre terjedő betegség ráadásul alkalmazkodott hozzánk, és mi sem vagyunk már annyira érzékenyek rá, mint hat évvel ezelőtt.

Búcsú a disznótól

"Ma már értelmetlen is sertésinfluenzáról beszélni, humán vírusról van szó, ami alkalmanként fellángol, majd fertőzési aránya visszaesik. 2010-ben és 2011-ben még ez az altípus terjedt itthon, 2012 után viszont a H3N2 altípus vált dominánssá" -jegyezte meg Tombácz Zsuzsa.

Az eleinte sertésről emberre terjedő H1N1 évek alatt alkalmazkodott hozzánk, ma már humán vírusnak számít Forrás: MTI/Czeglédi Zsolt

Az Országos Epidemiológiai Központ adatai szerint most is utóbbi fertőz: az idei év 6. hetében 85 ezer influenzás esetet regisztráltak, az azonosított esetek 84, 6 százalékában pedig a H3N2 volt a felelős.

Kevesen oltatnak

Csongrád megyében elegendő ingyenes oltóanyag van a leginkább veszélyeztetett csoportok – idősek, krónikus betegek és egészségügyi dolgozók -számára. A gond inkább az, hogy kevesen élnek a lehetőséggel.

Kevesen kérik az influenza elleni oltást Csongrád megyében, az ingyenes vakcinák közel fele megmaradt Forrás: Thinkstock

"Az 52 ezer vakcinából 30 ezret használtunk el, még az egészségügyisek sem kérik az oltóanyagot, pedig náluk különösen fontos lenne a védettség, naponta rengeteg emberrel találkoznak"- mondta el a megyei tiszti főorvos.