Magyar-szerb kormányfői és külügyminiszteri találkozó volt Szabadkán

Vágólapra másolva!
Szűkkörű, informális találkozót tartottak hétfőn késő este Magyarország és Szerbia kormányfői és külügyminiszterei – közölte Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke.
Vágólapra másolva!

A szabadkai tárgyaláson a két ország miniszterelnöke, Orbán Viktor és Aleksandar Vucic, valamint a külügyminiszterek, Szijjártó Péter és Ivica Dacic a régió energiabiztonságáról és a két ország közötti gazdasági együttműködés fejlesztéséről egyeztettek.

Megállapodtak abban, hogy a Déli Áramlat kiesése nyomán előállt helyzetben folyamatosan konzultálnak a lehetséges új beruházásokról, és együtt végzik azok műszaki és pénzügyi előkészítését. Mindkét országnak az az érdeke, hogy versenyképes áron jusson gázhoz, ehhez pedig az kell, hogy minél több forrásból, minél több útvonalon jusson el az energiahordozó Közép-Európába – közölte Havasi Bertalan.