Katonákat küldhetünk az Iszlám Állam ellen

Parlament, országgyűlés, plenáris ülés, Németh Zsolt külügyminisztériumi államtitkár
Vágólapra másolva!
Magyarország mérlegeli, hogy katonákat küld az Iszlám Állam elleni háborúba – jelentette ki az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke. 
Vágólapra másolva!

Németh Zsolt azt nem közölte, hogy pontosan milyen és mekkora haderőről lehetne szó, viszont úgy vélte, hogy a témában a visegrádi országok közösen is felléphetnének.

„Amennyiben partnereink is így reagálnak, erre a területre is kiterjedhet az együttműködés” - mondta a politikus, aki szerint Magyarország e tekintetben egyértelműen elkötelezett.

Németh Zsolt katonai szerepvállalásról beszélt Fotó: Hirling Bálint - Origo

Félő, hogy Ukrajnában magyarok halnak meg

A politikus a Lódzban rendezett VIII. Európa-Ukrajna Fórum után az Origónak nyilatkozva arról is beszélt, hogy ha nem sikerült betartani az ukrajnai tűzszünetet, akkor félő, hogy magyar áldozatai lesznek a konfliktusnak.

„Debalvece körzetében körbevettek egy kárpátaljai katonai egységet, emiatt félő, hogy ha nem jön létre a teljes tűzszünet, akkor kárpátaljai áldozatai lesznek a konfliktusnak” – tette hozzá Németh Zsolt.

Együttműködés Lengyelországgal

Németh Zsolt arról is beszélt, hogy Ukrajnát a magyar-lengyel együttműködés tárgyává kell tenni, nemrég ennek érdekében Balog Zoltán miniszter Lengyelországban járt. Lengyel kollégájával megállapodott arról is, hogy közösen nyújtanak humanitárius segítséget.

Oroszbarát szakadárok vonulnak Debalcevénél Forrás: AFP/Vasily Maximov

Eddig három magyar halott

Brenzovics László, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség elnöke korábban az MTI-nek azt mondta: a legújabb sorozás során behívott magyarokról nincsenek még pontos adatok, tudomása szerint jelenleg az ukrán hadműveletben több mint 80 magyar származású katona vesz részt, a konfliktusnak eddig három magyar halálos áldozata és több sebesültje van.