Putyin-látogatás: megérkezhettek az előörsök

Putyin, lezárás
A kékkel jelzett szakaszokon lesz időleges lezárás a Putyin-látogatás alatt
Vágólapra másolva!
Vlagyimir Putyin orosz elnök és delegációjának budapesti tartózkodása során több útvonalon időszakos terelésre, forgalomkorlátozásra, illetve lezárásra kell készülni. A lezárások déltől este kilenc óráig tartanak majd.
Vágólapra másolva!

Minden bizonnyal Putyin kíséretének egy része érkezhetett meg azzal a Minszkből érkező repülőgéppel amelyet az Index olvasói fotóztak le szombat délután. A portál szerint a Deák térnél, a Rákóczi úton és a Dísz téren rendőri felügyeletettel lehegesztik a csatornafedeleket. Az orosz elnök kedden délben érkezik a magyar fővárosba.

Itt lesznek a lezárások

Pintér Sándor döntése alapján a Terrorelhárítási Központ (TEK) látja el Vlagyimir Putyin orosz elnök és delegációjának biztosítását. A TEK felhívta a közlekedők figyelmét, hogy a kiemelten védett személy budapesti tartózkodása során a küldöttség mozgásával párhuzamosan több útvonalon időszakos terelés, forgalomkorlátozás, illetve lezárás lesz. A korlátozások déltől este kilenc óráig tartanak majd.

A kékkel jelzett szakaszokon lesz időleges lezárás a Putyin-látogatás alatt Forrás: Origo

Kedden szakaszosan és időszakosan lezárásra kerül:

Budapest Liszt Ferenc nemzetközi repülőtér 2 terminál „E" porta - 4-es számú főút - M0 autóút - M3 bevezető - Kacsóh Pongrác úti felüljáró - Kós Károly sétány - Hősök tere útvonal,

M5 bevezető - Könyves Kálmán körút - Üllői út - Kálvin tér - Múzeum körút - Astoria -Károly körút - Bajcsy-Zsilinszky út - Andrássy út útvonal,

Mester utca - Vágóhíd utca - Soroksári út - Közraktár utca - Salkaházi Sára rakpart - id. Antall József rakpart - Eötvös tér - Széchenyi tér - József Attila utca útvonal,

M0 híd - 6-os számú főút - Kopaszi gát - 6-os számú főút bevezető szakasz - Rákóczi híd - Soroksári út - Salkaházi Sára rakpart - id. Antall József rakpart - Garibaldi utcai felhajtó - Kossuth tér - Alkotmány utca - Bajcsy Zsilinszky út útvonal,

Hősök tere - Andrássy út - Felső erdősor - Lövölde tér - Rottenbiller utca - Fiumei út - Fiumei úti temető útvonal,

Hősök tere - Dózsa György út - Thököly út útvonal,

Hősök tere - Dózsa György út - Városligeti fasor - Lövölde tér útvonal,

Fiumei út - Rottenbiller utca - Lövölde tér - Felső erdősor - Andrássy út - Bajcsy Zsilinszky út - Alkotmány utca - Kossuth tér

Fiumei út - Thököly út - Dózsa György út - Podmaniczky utca útvonal,

Fiumei út - Rákóczi út - Károly körút - Bajcsy Zsilinszky út útvonal,

Kossuth Lajos tér - Alkotmány utca - Bajcsy Zsilinszky út - József Attila utca - Széchenyi tér - Lánchíd - Hunyadi János út - Dísz tér - Szent György utca - Sándor-palota útvonal,

Károly körút - Astoria - Kossuth Lajos utca - Szabad sajtó út - Erzsébet híd - Attila út - Palota út útvonal,

Bajcsy Zsilinszky út - Nyugati tér - Szent István körút - Margit híd - Margit körút- Széna tér - Ostrom utca - Bécsi kapu - Országház utca - Tárnok utca útvonal,

Sándor-palota - Szent György tér - Szent György utca - Hunyadi utca - Lánchíd - József Attila utca - Andrássy út - Kós Károly sétány - Kacsóh Pongrác felüljáró - M3 bevezető - M0 - 4-es számú főút - Budapest Liszt Ferenc nemzetközi repülőtér 2 terminál „E" porta útvonal,

Palota út - Attila út - Szarvas tér - Erzsébet híd - Kossuth Lajos utca - Rákóczi út - Thököly út - Dózsa György út - Hősök tere - Kós Károly sétány útvonal,

Astoria - Múzeum körút - Kálvin tér - Üllői út - Könyves Kálmán körút - M5 kivezető - Nagykőrösi út - M5 útvonal,

Tárnok utca - Fortuna utca - Bécsi kapu - Várfok utca - Vérmező út - Margit körút - Margit híd - Szent István körút - Nyugati tér - Váci út - Lehel út - Róbert Károly körút útvonal.