Tréfából lőtte hasba társát egy munkás

Vágólapra másolva!
Megfeledkezett egy férfi arról a fegyverről, amelyet még gyerekkorában készített. A pisztoly most került elő, és majdnem öltek vele. 
Vágólapra másolva!

Furcsa történet esett meg egy érdi építkezésen 2013-ban. Egy férfi még gyerekkorában készített egy pisztolyt, amellyel akkor lőtt is párszor, de aztán elrejtette a ház kamrájában. Később a családjával elköltöztek, és a ház évekig üresen állt, a fegyverről pedig teljesen megfeledkezett.

Előkerült a stukker

Időközben a gyerekből felnőtt lett, és elhatározta, hogy felújítja a házat. Az építkezésen dolgozók közül az egyik munkás bútortologatás közben megtalálta a pisztolyt, és tréfából az éppen csillárt szerelő villanyszerelőre fogta, és meghúzta a ravaszt.

Hasba kapta

A fegyver még működött, a balszerencsés villanyszerelő pedig a hasába kapott egy golyót. A Pest Megyei Főügyészség szerint maradandó sérülései lettek.

A fegyver készítőjét lőfegyverrel visszaéléssel, a lövöldöző munkást pedig gondatlan veszélyeztetéssel vádolják.