Három napig kihagyja a metró a Széll Kálmán teret

Vágólapra másolva!
Február végén lezárják a Széll Kálmán téri metróállomást a tér felújítása miatt: február 27-től március 2-áig a metrószerelvények megállás nélkül haladnak majd át az állomáson - közölte a Budapesti Közlekedési Központ.
Vágólapra másolva!

A metróközlekedés változásairól későbbre ígért tájékoztatást a BKK.

A BKK közölte azt is, hogy február 16-án elkezdik az 59-es és a 61-es villamos későbbi megállóhelyének alapozását, valamint a metróépület melléképületének belső bontási munkáit is.

A tér felújításának munkálatai január 12-én kezdődtek, a teljes rekonstrukció 2016 tavaszára fejeződhet be. A Széll Kálmán tér felújítására mintegy nettó 5,3 milliárd forintos kormányzati, uniós és fővárosi forrás áll a Fővárosi Önkormányzat rendelkezésére.