Fodor Gábor: Elfogadhatatlan a hangulatkeltés

Vágólapra másolva!
A Magyar Liberális Párt szerint a kormány azért folytat "elfogadhatatlan hangulatkeltést" a Magyarországra érkező menekültekkel szemben, hogy így próbálja elterelni a figyelmet belső korrupciós ügyeiről és botrányairól.
Vágólapra másolva!

Erről Fodor Gábor, az ellenzéki párt elnöke, független országgyűlési képviselő beszélt azt követően, hogy látogatást tett a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal központjában. A politikus szerint Magyarország történelmi hagyományainak "kellő tiszteletre" kellene késztetnie a kormányoldalt, hiszen a magyaroknak a 20. században nem egyszer kellett menekülniük és várniuk mások segítségét.

Indulatkeltés

Tavaly 42 ezer menekültet regisztráltak Magyarországon, ami valóban radikális növekedést jelent, ugyanakkor közülük csak 503 személy kapott menekült státuszt, míg a többiek átlagosan nem töltöttek el többet két napnál az országban, hanem nyugatra mentek. Fodor Gábor szerint a kormány most ezzel az 503 emberrel szemben próbál meg indulatot kelteni, ami "minden európai értékel szembe megy".

Nemzetközi összefogás kellene

A kabinetnek a "figyelemelterelést célzó" nemzeti konzultáció helyett nemzetközi összefogást kérve inkább azon kellene dolgoznia, hogy a döntően Koszovóból érkező menekültkérők problémáit az EU-val közösen próbálják megoldani az ottani nehéz gazdasági körülmények orvoslásával - fejtette ki álláspontját a Liberálisok vezetője.