Elcsodálkozott a profi marihuánaültetvényen a botanikus

Vágólapra másolva!
Marihuánaültetvényre bukkantak a fővárosi rendőrök Zuglóban, a Mogyoródi úton. A füvet egy 34 éves férfi termesztette, olyan körülmények között, amelyeken még a rendőrségi botanikus is meghökkent. 
Vágólapra másolva!

A rendőrök szerdán tartottak házkutatást a Mogyoródi úti lakásban, mert valahonnan megtudták, hogy az ott lakó férfi marihuánát termeszt, és árulja is a kábítószert.

A lakás egyik szobájában egy több mint négy négyzetméteres fóliasátrat találtak, amelyben különböző nagyságú növények voltak. Megtalálták a termesztéshez szükséges eszközöket is.

Az alábbi video első másodperceiben a megbilincselt férfi, majd az ültetvény és a lefoglalt kábítószer látható.

A kialakított rendszer pont elég vízzel és fénnyel látta el a növényeket, és a tulajdonos még a megfelelő szellőzésről is gondoskodott. A lakásban találtak még növekedést serkentő szereket és már kiszárított, valamint lefagyasztott kábítószert is, amit lefoglaltak.

A rendőrök vittek magukkal egy botanikust is, aki a kiváló körülmények láttán egy kicsit meglepődött. Az elfogott férfit kábítószer kereskedelemmel és termesztéssel gyanúsítják és már őrizetbe is vették – közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság.