Elloptak egy tehenet Tiszakécskén

ellopott tehén
Vágólapra másolva!
Ellopott egy tehenet négy férfi kedden Tiszakécskén. Nem voltak elég ügyesek, mert még út közben elkapták őket.  
Vágólapra másolva!

A rendőrök kedden éjszaka állítottak meg egy teherautót és igazoltatták a benne ülő négy férfit. Kiderült, hogy az 53 éves sofőrnek nincs jogosítványa, ráadásul a raktérben egy tehenet is találtak.

A férfiak azt mondták, hogy az út mellett találták, de később kiderült, hogy aznap este egy tiszakécskei majorból lopták el. A rendőrök lefoglalták a tehenet, és visszaadták a tulajdonosának.

Így adták vissza a tehenet a gazdájának Forrás: Police.hu

A négy férfi ellen lopás miatt indítottak eljárást – közölte a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság.