Pesten már megvan a dugódíj határa, Budán még keresik

Tarlós István, Budapest főpolgármestere, interjú
Vágólapra másolva!
A főpolgármester szerint a dugódíjat 2016 végén, 2017 elején mindenképpen bevezetik Budapesten. A pesti oldalon Tarlós István a Hungária körút vonalát támogatja zónahatárnak, a budai oldalon pedig még keresik a fizetős övezet határát.
Vágólapra másolva!

Jövő év végén, 2017 elején vezetik be Budapesten a dugódíjat - mondta a főpolgármester szerdán vezető újságíróknak tartott háttérbeszélgetésen, amelyre az Origo is meghívást kapott. Tarlós István hozzátette: ha elmaradna a dugódíj, várhatóan több tízmilliárdos büntetést kellene fizetnie a városnak.

A főpolgármester legkorábban jövő év végére teszi a dugódíj bevezetését Forrás: Bielik István - Origo

A díj bevezetésére még Demszky Gábor vállalt szerződésben kötelezettséget 2005-ben - emlékeztetett elődjére a főpolgármester, hozzátéve: Demszky akkor 2013-as határidőt vállalt. Elmondta: ennek előfeltétele lett volna a négyes metró és a P+R parkolók megépülése. Mivel a határidőre sem a metró, sem a parkolók nem lettek kész, a díjat nem lehetett bevezetni.

A szerződés azonban a jelenlegi vezetést is kötelezi - magyarázta Tarlós, megjegyezve: a dugódíj előkészületei jelenleg is folyamatban vannak. A pesti oldalon Tarlós személy szerint a Hungária körút vonalát támogatja zónahatárként, a budai oldallal kapcsolatban azonban nincs ilyen konkrét véleménye.

A Hungária körút: itt húzódna Pesten a dugódíj határa Forrás: MTI/Beliczay László

A főpolgármester cáfolta azt a visszatérő felvetést, miszerint a Brüsszel felé tett vállalás teljesítése érdekében elegendő lenne a dugódíjat csak jelképesen, egy utcára bevezetni, mivel az EU nem határozta meg annak területi kiterjesztését.

A dugódíj bevezetését egyébként jelenleg lehetetlenné teszi egy parlamenti határozat. Az Országgyűlés még 2012 nyarán elutasította ugyanis azt a módosító indítványt, amely felhatalmazta volna a fővárost, hogy rendeletben vesse ki a behajtási díjat. Erre nemrég Tarlós azt mondta, a kormány tisztában van azzal, hogy ez mit jelent, így ebben változás várható.