Rogán: Jelentősen szigorítani kell az idegenrendészeti szabályokat

Vágólapra másolva!
Az idegenrendészeti és a bevándorlással kapcsolatos szabályok jelentős szigorítását sürgette ismét Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője kedden, miután Budapesten, a Keleti pályaudvaron tájékozódott a fokozódó bevándorlás következtében kialakult helyzetről.
Vágólapra másolva!

A politikus sajtótájékoztatóján "rémisztő" adatnak nevezte, hogy a január elseje óta Magyarországra érkezett illegális bevándorlók száma kedden átlépi a 23 ezret. Viszonyításul jelezte, hogy tavaly összesen 43 ezren nyújtottak be menekültkérelmet.

Őrizetben

Rogán Antal szerint a bevándorlási szabályokat úgy kellene módosítani, hogy a Magyarországra érkező illegális bevándorlókat menekültkérelemtől függetlenül idegenrendészeti őrizetbe lehessen venni, utána pedig mindaddig ellenőrzés alatt kellene tartani őket, amíg kiderül, jogosultak-e menekültstátusra. Ha nem jogosultak, haladéktalanul ki kell toloncolni őket Magyarországról - mondta.