Rogán Antal a pályaudvarra tart

Budapest Keleti Pu.
Koszovói albán nemzetiségű menekültek .
Vágólapra másolva!
Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője a Keleti pályaudvaron a rendőrség segítségével tájékozódik a fokozódó bevándorlás következtében kialakult helyzetről, majd sajtótájékoztatót tart a helyszínen tapasztaltakról.
Vágólapra másolva!

Az esemény egy óra múlva kezdődik, helyszíne a Keleti pályaudvar 8-as vágánya mögötti terület lesz.

Nyolc nap alatt 11 ezer bevándorló

Az Országos Rendőr-főkapitányság kommunikációs szolgálatának adatai szerint februárban minden nap több mint ezer emberrel szemben intézkedtek a rendőrök illegális migrációval összefüggésben. Csak múlt héten pénteken 1696 illegális bevándorlót fogtak el a rendőrök.

Koszovói albán nemzetiségű menekültek a Keleti pályaudvaron Fotó: Bielik István - Origo

Egy hónapja még csak a harmada volt

Az elmúlt két hónap statisztikáiból kiderül, hogy az utóbbi időben jelentős mértékben emelkedett az illegális bevándorlás kapcsán elfogottak száma. Januárban, a hónap első felében maximum 400 körüli elfogást regisztráltak, a hónap második felében viszont egyre több illegális bevándorlóval szemben intézkedtek. Január 30-án már 1413 illegális bevándorlót fogtak el a rendőrök.