Menekülnek Simicska Hír TV-jéből a munkatársak

Vágólapra másolva!
Felmondott a Hír TV egyik legismertebb műsorvezetője, Kovács Andrea, mert nem tudott azonosulni Simicska Lajos múlt heti kijelentéseivel. Sajtóhírek szerint a televízió több munkatársa is benyújtotta már a felmondását. 
Vágólapra másolva!

Rendkívüli felmondással távozott a Hír Tv-től a Kovács Andrea, aki korábban egyebek mellett a Célpontban, majd a Magyarország élőben című műsorban is dolgozott – értesült a pestisracok.hu. Döntését úgy indokolta, hogy számára vállalhatatlan a múlt pénteki fordulat. A portál úgy tudja, a csatorna ismert műsorvezetői közül többen is benyújtották már a felmondásukat, vagy fontolgatják azt. A Pestisrácok közölte azt is, hogy elértek olyan tévés munkatársakat, akik február 6-án beszéltek Simicska Lajossal telefonon. Egyesek szerint „Lajos részeg lehetett”, míg akadt olyan is, aki csak annyit mondott: „Többször beszéltem már vele az életben. Máskor nem ilyen volt a hangja…”.

Ahogyan arról az Origo is beszámolt, Széles Gábor, az Echo TV és a Magyar Hírlap tulajdonosa a Facebook-oldalán ajánlott munkát azoknak a jobboldali újságíróknak, akik bizonytalannak érzik a jövőjüket.