Mehetnek a kamionok Horvátországba

Vágólapra másolva!
A horvát és a magyar hatóságok is feloldották a teherforgalmi korlátozásokat, így a magyar-horvát határon is elindulhatott újból a kamionforgalom.
Vágólapra másolva!

A Zala Megyei Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint rendőri felvezetéssel elindultak hajnalban a kamionok a horvát határ felé, egyelőre szakaszosan, hogy ne torlódjon a forgalom.

Ennek megfelelően szombaton 0 óra 20 perckor megszűnt a 7,5 tonna megengedett össztömeget meghaladó tehergépjárművek várakoztatása Zala megyében, amelyet a horvát időjárási viszonyok miatt rendeltek el pénteken reggel.

Szlovénia felé is szabad az út

Ezzel egy időben ugyancsak megszűnt a forgalomkorlátozás Nagykanizsán, ahol a havas, csúszós út miatt a rendőrök pénteken 10 órától lezárták a 61-es főút egy részét.

Még pénteken 16 óra körül a szlovén hatóságok engedélyezték a reggel óta tiltott kamionforgalmat, így újraindulhatott a teherforgalom Tornyiszentmiklósnál az M7-es autóúton, valamint Rédicsnél a 86-os főúton is.