Simicska Lajos: Amíg én vagyok, minden van

simicska lajos sárvári lovascentrum ló ügető Liszkay Gábor
Vágólapra másolva!
A médiaháborúnak nincs vége azzal, hogy sorra kiálltak Simicska Lajos mögül médiabirodalmának vezetői az után, hogy totális háborút indított Orbán Viktor és a reklámadó ellen. Az üzletember az Origónak szó szerint azt mondta, nem kell B terv, mert „amíg én vagyok, minden van, és mindenkit kibaszok". Cikkünk folyamatosan frissül, kövesse itt a médiaháborút.
Vágólapra másolva!
  • Simicska Lajos csütörtökön a Népszavának a reklámadó megváltoztatásával kapcsolatban azt mondta, hogy médiaháború lesz, ha a kormány ezt meglépi
  • Pénteken váratlanul bejelentette a lemondását a Simicska-médiabirodalom összes főszerkesztője
  • Simicskát meglepte a vezetők távozása, majd indulatos és obszcén kifejezésekkel illette Orbán Viktor és a kormányt

Alig hirdetett totális médiaháborút Simicska Lajos a kormány új reklámadóterve és közvetve Orbán Viktor miniszterelnök ellen, a csatasorból sorra álltak ki mögüle médiabirodalmának vezetői. A lépés meglepte, mert a jelek szerint így egyedül kell küzdenie az elveiért. Az Origónak ugyanis a lemondások előtt egy órával arról beszélt, hogy a reklámadó nem a pénzről, hanem az elvekről szól, nem hagyja, hogy Orbán Viktor a médiapiac feletti teljes befolyásszerzésre törjön. A lemondások után egy órával pedig azt erősítette meg portálunknak: ha egyedül is maradt, nincs ok a pánikra: „Amíg én vagyok, minden van, folytatom a háborút, és mindenkit kibaszok".

A Fidesz nem kommentál

A Fidesz nem kíván cégek belső ügyeivel foglalkozni – mondta a Klubrádióban Kósa Lajos, a Fidesz alelnöke annak kapcsán, hogy pénteken lemondott a Simicska-médiabirodalom több főszerkesztője.

Lemondott a vezérkar

Váratlanul, minden előzmény nélkül mondott le az Origo információja szerint pénteken a Simicska-médiabirodalom hat vezetője. Szűkszavú közleményében Liszkay Gábor, a Magyar Nemzet főszerkesztője és a Hír Televízió elnöke, Gajdics Ottó, a Lánchíd Rádió főszerkesztője, Élő Gábor, az MNO főszerkesztője, Szikszai Péter, a Hír Televízió vezérigazgató-helyettese, Csermely Péter, a Magyar Nemzet főszerkesztő-helyettese, és Szerető Szabolcs, a Magyar Nemzet főszerkesztő-helyettese lelkiismereti okokra hivatkozva jelentette be fel-, illetve lemondását.

Simicska Lajos médiabirodalmának a tagjai beadták a lemondásukat Fotó: Bielik István - Origo

Az Origo úgy értesült, hogy a jobboldali médiabirodalmon belül mindenkit meglepett a vezetőség döntése. Információink szerint a távozók mindenkit biztosítottak arról, mindent megtesznek azért, hogy mindenki megtarthassa a munkáját. A médiumoknál dolgozók forrásaink szerint úgy vélték, a tömeges távozás hátterében az állhat, hogy az érintett lap-, rádió- és televíziós vezetők nem teljesen értenek egyet azzal, hogy Simicska Lajos ilyen erőteljesen konfrontálódott a kormányfővel.

Nem jelent meg Simicska

Nem jelent meg Simicska Lajos a totális médiaháború kihirdetése után a Magyar Nemzet székházában, csak újságírók tolonganak jelenleg is a főbejáratnál, várva a milliárdos üzletember érkezésére.
Nem tudni még azt sem, kik lesznek a Simicska-médiabirodalom új főszerkesztői. Úgy tudni, a Magyar Nemzet régi vezetősége még ülésezik, az Mno.hu főszerkesztője, Élő Gábor viszont nem válaszolt arra a kérdésre, ki lesz majd az utódja. „Ha felismerik az új főszerkesztőt, kérdezzék tőle” – mondta az újságíróknak, majd távozott.

Újságírók várakoznak a Magyar Nemzet szerkesztőségénél Fotó: Bielik István - Origo

Simicska beleállt a háborúba

Ezt a forgatókönyvet látszik erősíteni, hogy a bejelentés előtt alig egy órával nyilatkozott az Origónak Simicska Lajos, aki keményen bírálta Orbán Viktort. Ugyan az eddigi összeg ötszörösét, milliárdos nagyságrendű reklámadót kell fizetnie médiabirodalmának az új tervek szerint, mégsem az adóteher növekedése zavarja az üzletembert, hanem a szerinte nyilvánvaló mögöttes szándék.

Simicska Lajos úgy vélte, „Orbán kudarcot vallott az RTL Klubbal szemben a médiaadóval, de ennek beismerése helyett ragaszkodik a reklámadóhoz, és szétteríti a terhet a médiapiac kisebb szereplői között". Ám a kormány részéről sem a pénzről szól a dolog - állapította meg, hanem meglátása szerint a magyar médiapiac feletti befolyásszerzésről.

Rogán megérti Simicskát

Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője Simicska Lajos nyilatkozatával kapcsolatban egy más témában tartott sajtótájékoztatón pénteken elmondta, teljesen érti a reklámadóval kapcsolatos tiltakozást. Az, hogy ki hogyan fejezi ki a véleményét, az egyéni vérmérséklettől függ. Rogán szerint a kormánynak ebben a helyzetben higgadtnak kell maradnia, és türelmesen tárgyalnia kell.

Mint mondta, a miniszterelnök három csoportra osztja a médiaszereplőket: a kormányzattal teljes egyetértésben lévőkre, a kritikai hangúakra és az ellenségekre, célja pedig az, hogy ezek közül csak az első kategória maradjon, a többieket ellehetetleníti. „Én ebben nem vagyok partner, ezzel nem értek egyet, mert ez a megközelítés elveim ellen való" - jelentette ki, megerősítve a Népszavának mondottakat.

Nem kell B terv a háborúhoz

Nincs szüksége B tervre a váratlan fordulat ellenére Simicska Lajosnak. Az üzletembert mindenesetre - az ott dolgozókhoz hasonlóan - meglepte a lemondások híre. Az Origo kérdésére Simicska azt mondta, Liszkay Gábor előre nem közölte szándékukat vele, a Magyar Nemzet és a Hír TV vezetője csupán azzal hívta fel, hogy a honlapon már olvashatja is a lemondásukról szóló közleményt.

Simicska azt állítja, nincs szüksége B tervre a távozások miatt, mert ő ott van Fotó: Bielik István - Origo

"A lemondások többsége nem vág mellbe, viszont Liszkay Gáboron meglepődtem, benne csalódtam emiatt" - mondta Simicska. Arra a kérdésre, mihez kezd azzal, hogy egyedül maradt a médiaháborúban, azt válaszolta: szó sincs arról, hogy egyedül maradt volna. "Amíg én vagyok, minden van, folytatom tovább a harcot, és kibaszok mindenkit" - utalt a távozókra, és arra, hogy lehetnek még személyi változások, ha a médiacsoportnál dolgozók nem akarnak részt venni vele a háborúban.

Ennél keményebben is fogalmazott Simicska az Index.hu-nak, amikor azt mondta: "Nagyon jól tudom, miről van szó. Orbán egy geci." Arra reagálva, hogy a Magyar Hírlap publicistája, Bayer Zsolt egy publicisztikát is közölt a témában, a Hir24.hu-nak azt is hozzátette: "Bayer Zsolt egy geci", aki ráadásul sok pénzzel tartozik neki, és talán nem is ő egyedül a Fideszben.

Az üzletember a Hir24.hu-nak azt is elárulta továbbá, tart attól, hogy merénylet áldozata lesz. "Kinyírnak, lelőnek, elüt egy autó" - sorolta a lehetséges forgatókönyveket. Arra a kérdésre, hogy egy Simicskát le lehet lőni, azt válaszolta: "Le, le, le. Engem is le lehet lőni. Na, ezt hozza le nyugodtan, a viszont látásra, de mennem kell, mert nincsen főszerkesztőm... Hirtelen most sok embert kell kineveznem."

A kormány nem háborúzik

A kormány nem háborúzik senkivel - mondta Kovács Zoltán kormányszóvivő egy pénteki sajtóeseményen arra reagálva, hogy Simicska Lajos a reklámadó megváltoztatása miatt totális médiaháborúról beszélt. A kormány a terhek kialakításában mindig a társadalmi igazságosságot veszi alapul - tette hozzá.

Régi kapcsolat romlott meg

A háború persze nem előzmények nélküli. A Fidesz 2014-es országgyűlési választási győzelme után kezdtek olyan híresztelések napvilágot látni, amelyek szerint megromlott a viszony Orbán Viktor és Simicska Lajos közt.

Simicska Lajos Orbán Viktort már a gimnázium óta ismeri, volt a Fidesz pártpénztárnoka a kilencvenes években, az APEH elnöke az első Orbán-kabinet idején, aztán teljesen háttérbe vonult, és felépítette a Fidesz gazdasági és médiahátországát. A kettőjük kapcsolatáról, Simicska Lajos életéről és vagyonáról itt és itt írtunk bővebben.

Kölcsönös a függés köztük

Senki nem tudja, miért romlott meg Orbán Viktor és Simicska Lajos viszonya. Találgatások szerint Orbán Viktor fel akarta, illetve fel akarja számolni azt a gazdasági és médiafüggést, amit a Fidesz Simicska Lajossal és cégbirodalmával való kapcsolata jelent.

A háború első nyilvános lövése akkor dördült el, amikor a híresztelésekkel ellentétben mégsem távolították el a Magyar Villamos Művek éléről Baji Csabát, a kormányból pedig Németh Lászlóné államtitkárt. Mindkettőjüket Simicska Lajos embereként szokták számon tartani. Ezért már a leváltások felvetése is a konfliktus felszínre törését vetítette elő.

A hadüzenet és az első támadás

A háború tulajdonképpen akkor vált nyilvánvalóvá, amikor Vida Ildikó, a NAV elnöke beismerte: egyike azoknak, akiket az Egyesült Államok korrupciós vád miatt kitiltott. Az ügy azért volt kellemetlen a kormánynak, mert korábban azt állították, ők nem tudják, kiket tiltott ki az USA. Ezzel szemben Vida Ildikó - aki szintén Simicska Lajos embere, az APEH-nél a helyettese és utódja volt - a Simicska-érdekeltségű Magyar Nemzetben azt mondta, ő tájékoztatta a kormányt a kitiltásáról.

Simicska Lajos azután támadást indított azzal, hogy bejelentette, gondolkozik rajta, hogy elindul a Fidesz jelöltje ellen a veszprémi időközi választáson, amin a kormánypárt parlamenti kétharmada múlhat. Az indulástól később visszalépett, de ez volt az első alkalom, amikor teljesen nyíltan felvállalta a Fidesszel való szembenállást.

Orbán: Majd az élet megoldja

Orbán Viktor 2014 decemberében az egyik szokásos péntek reggeli Kossuth rádiós interjújában már nem tagadta, hogy feszültségek lennének közte és Simicska Lajos közt. A miniszterelnök szerint a reklámadó és a földalapú támogatások rendszerének átalakítása egyes üzletemberek, köztük Simicska Lajos érdekeit sértette, a szembenállás innen fakad. Azt, hogy van-e esély a békülésre, nem tudta vagy akarta megmondani, az ezt firtató kérdésre csak annyit válaszolt: „majd az élet megoldja”.

Bayer Zsolt: Tényleg?

Bayer Zsolt a Magyar Hírlapban közölt publicisztikát a vezetők távozása után, amelyben Simicska nyilatkozataira reagált - fedezte fel a Hir24.hu. Bayer - aki amúgy a Fidesz 5-ös számú párttagkönyvének tulajdonosa - azt írta: „Te is tudod, én is tudom, kedves Lajos, hogy nélküled már nem lenne Fidesz. Már '94 óta nem lenne. De amit most művelsz, az gyalázatos. Ha pedig az adó NEM fizetést azonosítod a sajtószabadság és a demokrácia meglétével, akkor végképp elment az eszed, kedves Lajos. Amúgy tényleg: mennyi pénz lenne elég neked? Csak úgy, hozzávetőlegesen?” Majd közli, hogy a Hír TV, a Magyar Nemzet és a Lánchíd Rádió vezetői „egy emberként adták be fel-, illetve lemondásukat, méghozzá lelkiismereti okok miatt. Nevezettek nagyobb része a barátom. Nem véletlenül. Le a kalappal, Uraim! Respect!”