Hende Csaba már három éve Párizsba vitte a titkárnőjét

Vágólapra másolva!
Luxushotelben szálltak meg.
Vágólapra másolva!

2011-ben titkárságvezetőjével kettesben utazott Párizsba az ottani október 23-i ünnepi Liszt-koncertre Hende Csaba honvédelmi miniszter - írja a Blikk. A lap szerint akkor még két lányával és feleségével élt együtt a politikus, aki 2013-ban vált el. Az, hogy most már a nála 17 évvel fiatalabb titkárságvezető az élettársa, Hende Csaba friss vagyonnyilatkozatából derült ki.

A lap azt is írja, akkor luxusszállóban szálltak meg, amiért Hende után 126 ezret fizetett a minisztérium, illetve 48 ezer forint napidíjat is felvetetett a miniszter. Válása után nem sokkal a titkárnő is elhagyta a honvédelmi minisztériumot, és a Nemzeti Pénzverő Zrt. stratégiai vezetője, illetve a Diósgyőri Papírgyár igazgatósági tagja lett - írja a Blikk.