Csata után Simicskának is jól esik a pihenés

simicska lajos sárvári lovascentrum ló ügető
Vágólapra másolva!
Miután Simicska Lajos új frontot nyitott a médiaháborúban és ezzel alaposan felkorbácsolta a kedélyeket, kivásárolta minden közös cégükből Liszkay Gábort, majd az ő és más lemondott vezetők helyére újakat nevezett ki, elmegy pihenni.
Vágólapra másolva!

Hogy hova és mennyi időre megy pihenni a nehéz nap után Simicska Lajos, azt nem tudni, ám azt kiderítettük: az előre lekötött utat nem akarta lemondani, ezért fordít hátat egy időre a médiaháborúnak.

Elrendezte a dolgait és lelép

Miután a másfél évtizedig rejtőzködő, interjút nem adó és fotókon sem szereplő Simicska Lajos pénteken egymás után adta az interjúkat, melyekben obszcén jelzőkkel illette Orbán Viktor kormányfőt, és élesen bírálta a reklámadó új terveit, szombattól pihen. Napközben utalt is rá, hogy mindent lerendez, majd elmegy szánkózni.

Simicska Lajos telefonja egész nap csörgött Fotó: Bielik István - Origo

Péntek este még próbáltuk elérni a médiavállalkozót, de a telefonján jelentkező női hang jelezte, hogy már aligha nyilatkozik, szombattól pedig azért nem valószínű, mert pihenni megy. Azt, hogy hova és mennyi időre, nem tudtuk meg, viszont azt igen, hogy ez egy előre lekötött út volt, amit a váratlan események hatására sem akart lemondani.

Belelovallta magát a háborúba

A hosszú pénteki napnak Simicska Lajos már azzal megágyazott, hogy csütörtökön a Népszavának a totális médiaháború beindításáról beszélt amiatt, hogy a kormány a reklámadó átírását tervezi. Pénteken aztán az Origónak elárulta, a korábbi összeg sokszorosát, milliárdos nagyságrendű adófizetést jelent médiaérdekeltségeinél, de ez neki mégsem a pénzről, hanem az elvekről szól.

Felbolydult pénteken a Magyar Nemzet szerkesztősége Fotó: Bielik István - Origo

Alig egy órával később váratlanul lemondott médiabirodalmának hat vezetője, mások mellett Liszkay Gábor, a Magyar Nemzet főszerkesztője és a Hír Televízió elnöke. A vezetők „lelkiismereti„ okokra hivatkozva jelentették be közleményben fel-, illetve lemondásukat, anélkül, hogy erről Simicskát előzetesen tájékoztatták volna.

Ez váratlanul érte az üzletembert, aki az Origónak a médiaháborúra vonatkozó további kérdésére azt válaszolta: ha egyedül is maradt, nincs ok a pánikra: „Amíg én vagyok, minden van, folytatom a háborút, és mindenkit kibaszok". A médiumoknál dolgozó forrásaink úgy vélték, a távozók nem értettek egyet azzal, hogy Simicska konfrontálódott a kormányfővel.

Nekiment Orbán Viktornak is

Ennél keményebben is fogalmazott Simicska az Indexnek, amikor azt mondta: "Nagyon jól tudom, miről van szó. Orbán egy geci." Nem volt jó véleménnyel Liszkay Gáborról sem, akiről az Origónak úgy fogalmazott: „A lemondások többsége nem vág mellbe, viszont Liszkay Gáboron meglepődtem, benne csalódtam emiatt."

Orbán és Simicska 35 éve ismerik egymást, de barátságuk mára megromlott Fotó: Polyák Attila - Origo

Sőt, az Átlátszó blognak azt is mondta: "A mi médiánk ellen fog állni, és kurvára le fogja szarni, hogy az Orbán mit akar". Arra reagálva, hogy a Magyar Hírlap publicistája, Bayer Zsolt egy írást is közölt pénteken a témában, a Hir24.hu-nak azt is hozzátette: "Bayer Zsolt egy geci", aki ráadásul sok pénzzel tartozik neki, és talán nem is ő egyedül a Fideszben. Ezt utóbb Bayer az Origónak cáfolta.

Kivásárolta Liszkay tulajdonrészét

Simicska Lajos még délután megnevezte a lemondott vezetők utódait: a Magyar Nemzet élére D. Horváth Gábort nevezte ki, a Hír TV-t működtető társaság elnöke pedig ő maga lett. Eközben még arra is jutott ideje, hogy a nap folyamán kivásárolja Liszkay Gábort, akinek meghatározó tulajdonrésze volt a Magyar Nemzetben és a Hír TV-ben is.

A napilap főszerkesztőt és tulajdonost is váltott egy nap alatt Fotó: Bielik István - Origo

Az ügyletről a Népszabadságnak még nem árult el részleteket, csak annyit mondott, hogy „a mai napon megvásároltam Liszkay Gábor minden tulajdonrészét a médiumokban." A vételárról sem beszélt, csak „nagyságrendileg sok-sok millió" forintot említett. A Magyar Narancsnak viszont később elárulta a vételárat. Azt mondta, az százmillió forint körüli összeg volt.

Ugyanitt ismét kitért Orbán Viktorra, akiben állítása szerint csalódott, mert „államférfinek képzeltem, aki jót tehet ennek az országnak, de rá kellett jönnöm, hogy nem az." A kormányfő kapcsán arra a felvetésre, hogy nyilván sokat tudnak egymásról, azt mondta: „Harmincöt éve ismerem, mond ez valamit? Ismerem, sok minden tudok róla, igen."

Veszélyes útra lépett Széles szerint

Széles Gábor, az Echo Tv és a Magyar Hírlap tulajdonosa szerint Simicska Lajos nagyon veszélyes útra lépett, ráadásul a Hir24.hu-nak adott interjújából az derül ki, hogy a médiaháborúban szerinte nem a médiavállalkozó társa áll nyerésre. Megjegyezte például: szerinte kizárt, hogy azt az eshetőséget "valakik ne vizsgálták volna meg", hogy mennyit tud ártani Simicska Orbánnak.

Azt is mondta, "sokan igazolnak át a Hír tévétől is a királyi tévéhez". És szerinte "Az is biztos, hogy ha az Simicska terve, hogy átállítja a médiabirodalmát baloldalra, az nem fog menni. Ha nekimegy Orbán Viktornak, akkor ellenzékivé válik, amit a jelenlegi közönsége aligha fog elfogadni. És olyan média meg nincs, hogy középen állunk hírben."

A Reuters is beszámolt róla

A magyar médiaháborúról időközben beszámolt a Reuters is. A hírügynökség gyakorlatilag összefoglalta a témában elhangzott legmarkánsabb nyilatkozatokat, és megszólaltatták Krekó Pétert is. Az elemző szerint az elmúlt 20 évében nem volt még ennyire súlyos belső ellentét a Fideszben, mint most.