A Keletiben keresik a menedékkérőket a rendőrök

Budapest Keleti Pu.
Koszovói albán nemzetiségű menekültek .
Vágólapra másolva!
Pénteken is zajlottak a megélénkült rendőrségi intézkedések a határsértőkkel szemben. A Keleti pályaudvaron 54, a Bács-Kiskun megyei határszakaszon több mint 250 embert tartóztattak fel.
Vágólapra másolva!

Megerősített rendőri készültség van a Keleti pályaudvaron. A 8-as vágányról induló bécsi vonathoz kordont húztak, és az utasokat csak szúrópróbaszerű ellenőrzés után engedik tovább. A rendőrök azokat állítják meg, akikről azt feltételezik, hogy menedékkérők lehetnek. Az intézkedés célirányos, a bécsi járaton kívül más vonatoknál nem tapasztalni ilyet.

Áthelyezték a vonatot

A bécsi Railjet korábban a 9-es vágányról indult. Azért tették át a 8-asra, hogy a menedékkérők kiszűrése ne akadályozza a forgalmat. A rendőri kordonon azokat engedik át, akiknek van valamilyen hivatalos okmánya, útlevele vagy személyije, mondta egy kalauz.

Koszovói albán nemzetiségű menekültek a Keletiben Fotó: Bielik István - Origo

Pénteken délelőtti órákban harminc férfit, nőt és gyerekek állítottak meg a rendőrök, akik kézjelekkel kommunikáltak a külföldiekkel. Azt mutatták nekik, hogy üljenek le, várjanak, amíg kikísérik őket a pályaudvarról. Rendőrségi kisbuszokkal a készenléti rendőrök Kerepesi úti laktanyája felé vitték őket.

Az ORFK délelőtt azt közölte, hogy 53 koszovói és egy szír állampolgárt tartóztattak fel itt.

Néhányan feljutottak

Néhányan mégis feljutottak a vonatra, őket a szerelvényen járőröző rendőrök vették le.

Fotó: Bielik István - Origo

Egy rendőr mondta társának, hogy "a nagyfőnök azt akarja, hogy mostantól mindegyiket gyűjtsük be". Már gyűlik a közvetkező csapat a 8-as vágány előtti padokon, a rendőrök egyelőre nem jöttek vissza.

Több száz határsértő a zöldhatáron...

Eközben vidéken is zajlik az akció: 29 csoportban összesen 250-nél több határsértőt fogtak el két nap alatt Bács-Kiskun megye déli részén. Összesen 196 koszovói és 3 szír állampolgárral szemben indítottak idegenrendészeti eljárást, őket szerdán és csütörtökön igazoltatták a határszakaszon, Tompa, Csikéria, Kunbaja, Kelebia, Madaras és Bácsalmás térségében.

Fotó: Bielik István - Origo

A külföldiek nem tudták igazolni magyarországi tartózkodásuk jogszerűségét, a felnőtteket elfogták, a kíséretükben lévő 53 gyermeket a kirendeltségeken helyezték el. Az intézkedés közben kiderült, hogy 8 koszovói állampolgárral szemben beutazási és tartózkodási tilalom van érvényben. A határsértők menekültstátus iránti kérelmet nyújtottak be.

...és a vonaton

A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság a rendőrség honlapján pénteken azt közölte: a Tiszai Vízirendészeti Rendőrkapitányság járőrei még csütörtök reggel előállítottak 18 koszovói állampolgárt. Mórahalom belterületén igazoltatták őket, de a 13 felnőtt és az 5 gyermek nem tudta igazolni magyarországi tartózkodása jogszerűségét.

Hétfőn több száz határsértőt szállítottak le a győri vasútállomáson a Budapestről Bécsbe tartó vonatról, mert nem rendelkeztek érvényes iratokkal .Akkor összesen 330 koszovói állampolgárral szemben intézkedtek.

A szerbek sem restek

Két nap alatt 290, többségében koszovói albánt fogtak el szerb határőrök, mert illegálisan akartak Magyarországra jutni. A Koszovóból útra kelők száma napról napra nő, a témának a szerb sajtó is kiemelt figyelmet fordított az utóbbi időben. Egyre több koszovói kér szerb útlevelet, olyanok is akik eddig nem éltek ezzel a lehetőséggel. Erről Nebojsa Stefanovic szerb belügyminiszter beszélt pénteken.

A miniszter szerint azért érnek ilyen sokan útlevelet, mert Szerbiát tartják hazájuknak. Az indokok mögött azonban feltehetően az áll, hogy a szerb útlevéllel rendelkezők szabadon beutazhatnak az Európai Unióba, de a koszovói útlevélhez vízum is kell. Szerbia saját tartományának tekinti Koszovót, bár hét éve kikiáltotta függetlenségét. A szerb törvények értelmében azonban a Koszovóban élőknek lehetnek - sőt, kell, hogy legyenek - szerb papírjaik.