Riasztás: havazás és viharos szél érkezik

Vágólapra másolva!
Viharos szél, ónos eső, havazás, hófúvás is várható a hétvégén. Péntekre több megyére első- és másodfokú figyelmeztetéseket is kiadott az Országos Meteorológiai Szolgálat. A leghidegebb helyeken mínusz 10 Celsius-fokig is hűlhet a levegő.
Vágólapra másolva!

Éjfélig főként a Zalai-dombságban várható nagyobb mennyiségű (5 centiméter körüli) friss hó. Pénteken a havazás határa egyre inkább kiterjed a Dél-Dunántúlon. A Mura és a Dráva mentén akár 10 centiméternél is több vizes, tapadó hó is hullhat.

Emellett csütörtök késő estétől délnyugaton a megerősödő szél már hordhatja a havat. Péntek hajnalban a Pécs–Szolnok tengelyben néhol átmeneti ónos esőre lehet számítani. Napközben a gyakran erős szél Somogy és Zala megyékben okozhat hófúvást. Emellett az ország keleti felén nagy területen várhatók viharos széllökések.

Ónos eső, hófúvás

A meteorológiai szolgálat az ónos eső veszélye miatt Baranya, Bács-Kiskun, Jász-Nagykun-Szolnok, Tolna és Pest megyére, valamint Budapestre adott ki elsőfokú figyelmeztetést. Ugyancsak elsőfokú figyelmeztetést adtak ki több megyére az erős szél miatt, Baranya, Somogy, Tolna, Vas és Zala megyére a havazás, Baranya, Tolna és Vas megyére a hófúvás miatt is.

A 2015.02.06-ra érvényes figyelmeztető előrejelzés Forrás: met.hu

A hófúvás veszélye miatt Somogy és Zala megyére narancssárga, vagyis másodfokú figyelmeztetést adott ki a meteorológiai szolgálat.

Az országos, középtávú előrejelzésük szerint pénteken délnyugaton, délen többfelé várható csapadék: az Alpokalján havazás, a középső területeken havas eső, keleten eső, de késő délutántól a havas esőt, esőt a Dél-Alföldön is egyre inkább havazás váltja fel.

Viharos szél

A szél megerősödik, többfelé viharossá fokozódik. Nyugaton néhol hófúvás is lehet. Az Alpokalján, délnyugaton valószínű, hogy meg is marad a hó: ott estig általában 2-15 centiméteres hóréteg alakulhat ki. A legalacsonyabb hőmérséklet többnyire mínusz 4 és plusz 1 fok között várható, de északkeleten a kevésbé felhős, havas tájakon hidegebb lesz. A legmagasabb hőmérséklet általában mínusz 1 és plusz 4 fok között alakul, csak délkeleten lehet ennél enyhébb idő.

A hétvégén sem lesz jobb

Szombaton délen eleinte még erősen felhős lesz az ég, és kora délelőttig ott még kisebb havazásra is számítani lehet, majd megszűnik a csapadék, és csökken a felhőzet. Északon jellemzően derült lesz az ég. A szél helyenként megélénkülhet. A minimum-hőmérséklet általában mínusz 8 és mínusz 1 fok között, a havas, kevésbé felhős északi tájakon mínusz 10 fok körül várható. A nappali maximumok 0 és plusz 5 fok között alakulnak.

Vasárnap a több-kevesebb napsütés mellett elszórtan hózápor is lehet. Megerősödik, többfelé viharossá is fokozódik a szél. A legalacsonyabb hőmérséklet mínusz 10 és mínusz 3 fok között. Napközben jellemzően plusz 2–5 fokig melegszik a levegő – olvasható az előrejelzésben.

Míg nyugaton a havazás, keleten a belvíz okoz problémát. Az Alsó-Tisza vidékén több tízezer hektár áll víz alatt.