Visszakaphatja Simon Gábor a 128 millióját

simon gábor előtte utána
Simon Gábor, a Magyar Szocialista Párt elnökhelyettese megérkezik az MSZP választmányi ülésére a párt Jókai utcai székházába 2013. november 23-án. és: Simon Gábor volt MSZP-s országgyűlési képviselőt rendőr kíséri a Pesti Központi Kerületi Bíróságon, ahol előzetes letartóztatásáról döntött a bíróság 2014. március 12-én.
Vágólapra másolva!
Talán az adóhátralékként befizetett 128 millió forintját is visszakaphatja Simon Gábor, akinek a minap szüntették meg a házi őrizetét - tudta meg az Origo. A volt MSZP-s politikus ellen egyebek között adócsalás, okirat-hamistás, költségvetési csalás miatt nyomoznak. Minden egy pontatlanul kitöltött vagyonnyilatkozattal kezdődött.
Vágólapra másolva!

Idén ugyan eddig nem bukott ki hiba a képviselők vagyonnyilatkozataiban, de korábban Rogán Antal, Szijjártó Péter és Lázár János vagyongyarapodásától volt hangos a sajtó. Többen elrontják a vagyonnyilatkozatukat, van, aki kifelejt belőle egymilliárdot, ám pontatlansága miatt eddig csak az MSZP-s Simon Gábor került előzetesbe. Egy éve robbant ki eltitkolt külföldi számláinak botránya, ami véget vetett politikai karrierjének.

Hónapok óta hozzá sem szólnak

Két és fél hónapja nem hallgatták ki újra a nyomozó ügyészek a költségvetési csalással és más bűncselekményekkel gyanúsított Simon Gábort, és bár külföldi hatóságok megkeresésére hivatkoznak, érdemi haladás nem történik az ügyben - mondta az Origónak a volt MSZP-s politikus ügyvédje.

Simon Gábor az előzetes letartóztatás előtt és után Forrás: MTI/Bruzák Noémi, Kovács Tamás

Dr. Nagy István a Simon-ügy kirobbanásának egyéves évfordulóján az ügy legfrissebb fejleményeként említette, hogy a volt politikus házi őrizetét a védői fellebbezésnek helyt adva a minap megszüntette a Fővárosi Törvényszék.

Csak toporog az ügyészség

Dr. Nagy István az Origónak elmondta, hogy az ügyben a nyomozati határidő március közepén lejár, de neki úgy tűnik, már hónapok óta csak toporog az ügyészség. A vádhatóság a külföldi megkeresések lassúságára hivatkozik, és olyan adatokat ellenőrizne, amelyeket már eddig is tudott - sorolta az ügyvéd.

A volt MSZP-s politikus a parlamentben Fotó: Origo

A „tanácstalanságot" az ügyvéd részint annak tudja be, hogy a személyi jövedelemadó utólagos vizsgálatára elrendelt - a büntető eljárással párhuzamosan folyó - közigazgatási eljárásban az első fokú NAV-határozatot a másodfok hatályon kívül helyezte, szerinte aligha elképzelhető, hogy az újrainduló eljárás befejezése előtt az ügyészség vádat emelne.

Nem tett vallomást

Nagy Andrea, a Központi Nyomozó Főügyészség szóvivője az Origónak megerősítette, hogy a nyomozás határideje március 14-ike, hozzátette ugyanakkor, hogy ez bármikor meghosszabbítható. Szólt arról is, hogy az elmúlt hónapokban nem volt újabb gyanúsítás Simonnal szemben, de az eddigi kihallgatásokon sem tett érdemi vallomást.

Részben zárolták a bécsi számlát

A Simon-ügyet kirobbantó, tavaly február 4-i Magyar Nemzet-cikkben említett bécsi bankszámlán tartott - ismeretlen eredetű, Simon vagyonnyilatkozatában fel nem tüntetett és állítása szerint vagyonkezelésre rábízott - mintegy 240 millió forintnak megfelelő euró egy részét az ügyészség zárolta.

Mintegy 240 millió forintnak megfelelő euró volt Simon bécsi bankszámláján Forrás: MTI/Koszticsák Szilárd

A zárolást 238 ezer euró értékben rendelték el - ennyi vélt adóhátralékot állapított meg ugyanis az eljárás korábbi szakaszában a NAV. Ennél tavaly októberben azonban végül jóval többet, 128 385 409 forintot utalt át Simon Gábor a NAV letéti számlájára adóhátralék befizetése jogcímen.

Visszajár Simonnak a 128 millió?

A 128 milliós adóhátralékról szóló NAV-határozat a befizetéskor ugyan nem volt még jogerős, mert Simon és ügyvédje megfellebbezte, a volt MSZP-s politikus mégis amellett döntött, hogy fizet. Az ok egyszerű: költségvetési csalás gyanúja esetén a kettőtől nyolc évig terjedő büntetési tétel korlátlanul enyhíthető, ha a gyanúsított még a vádirat benyújtása előtt megtéríti az okozott kárt.

Akár vissza is kaphatja a befizetett 128 millió forintját Forrás: MTI/Marjai János

Mivel azonban az ügyvéd közlése szerint másodfokon hatályon kívül helyezték ezt a határozatot, az adóhátralék ügyében folyó eljárást elölről kell kezdeni. Ez azt jelenti, hogy nőhet vagy akár csökkenhet is az összeg, sőt az ügyvéd szerint még olyan forgatókönyv is elképzelhető, hogy akár a teljes 128 milliós befizetés visszajár a volt MSZP-s politikusnak.

Még mindig nem férhet a pénzéhez

Dr. Nagy István ügyvéd az Origónak érthetetlennek nevezte, hogy miért nem szabadítják fel a hatóságok a bécsi bankszámlán zárolt összeget. Hiszen Simon Gábor befizette a vélt adóhátralék összegét, ezután pedig tavaly november 12-én indítványozták, hogy szabadítsák fel a pénzeket. Az ügyvéd állítása szerint ezt, bár el nem utasította a nyomozó hatóság, vonakodik teljesíteni.

Az MSZP volt elnökhelyettese politikai karrierjének már vége Forrás: MTI/Kollányi Péter

„Arra hivatkoznak, hogy a befizetett pénz forrása nem tisztázott, ennek megállapítása érdekében pedig a salzburgi államügyészségtől kezdve a közvetítő magyar bankon át a legkülönbözőbb helyekre fordulnak, holott az ügyészség számára az utalás adataiból egyértelmű kell legyen, hogy Simon Gábor ugyanarról a bécsi számláról rendezte az adóhátralékot, amelyen a fenti összeget zárolták" - mondta.

Már nem kell tartani a szökéstől

A Fővárosi Törvényszék végzését, amely enyhítette a Simon Gáborral szembeni kényszerintézkedést, az ügyvéd úgy értékelte, hogy ezek szerint a bíróság nem látta megalapozottnak a továbbiakban a vádhatóság érvelését, ami a szökés és elrejtőzés veszélyére hivatkozva írta elő a házi őrizetet, és a lábbilincses jeladó szerkezet használatát Simon Gábornál.

Ügyvédje szerint nem kell tartani a szökésétől - itt még vezetőszáron kísérik Forrás: MTI/Kovács Tamás

Az ügyészség visszatérő érvelése volt, hogy az állítólagos, de a többszöri védői indítvány kifejezett kérése ellenére hivatalosan be nem mutatott bissau-guineai Simon-útlevél „felerősíti" a szökés, illetve az elrejtőzés veszélyét. Dr. Nagy István kiemelte, továbbra sem kaptak érdemi választ indítványukra, hogy ha az ügyészségnek valóban a birtokában van a Simon-útlevél, azt tárja eléjük.

Simon Gábor ugyanis vallomásaiban kitartott amellett, hogy csak magyar állampolgársággal rendelkezik, sem az említett afrikai, sem más országnak nem állampolgára, így a magyaron kívül más útlevele sincs. Az állítólagos úti okmány pedig, amellyel a MagNet Bankban számlát nyitottak a nevére, Simon szerint nem létezik. A bankot később az MNB 19 millió forintra bírságolta.

A Simon-ügy egy évének kronológiája

DátumEseményMegjegyzés
2014
február 4.Megjelenik a Magyar Nemzet cikkeKirobban a botrány a kampányhajrában
február 14.Házkutatás Simon ingatlanábanLefoglalás
február 17.Ügyészségi indítvány a számla zárolásáraA 238 510 euróból 74,4 millió forint értékben
február 18. Simon kihallgatása, gyanúsításaAdócsalás, magánokirat-hamisítás gyanúja
március 3. Újabb házkutatás Simon ingatlanábanLefoglalás
március 10.Újabb gyanúsítás és őrizetbe vételKözokirat-hamisítás gyanúja
március 12.Előzetes letartóztatásSimon Gábor börtönbe kerül
április 4.Simon vallomást teszCáfolja az útlevelet, vagyonkezelést említ
április 10.Az előzetes meghosszabbításaBörtönben marad Simon Gábor
május 12.Enyhítés házi őrizetre A lakását nem hagyhatja el, jeladót kap
szeptember 10.A bécsi számla zár alá vétele 107,7 millió forint értékben
szeptember 22. Újra kihallgatják Simon GábortNem tett érdemi vallomást
október 21.Adóhátralék-befizetés a NAV-nak128 385 409 forint értékben
november 12. Az ügyvéd kéri a zárolás feloldásátEnnek eddig nem tett eleget az ügyészség
november 22.Ismét kihallgatják Simon GábortNem tett érdemi vallomást
2015
január 31.Lakhelyelhagyási tilalomra enyhített őrizet Budapesten szabadon mozoghat Simon
március 14.Lejár a nyomozati határidőMeghosszabbíthatják, vádemelés csúszhat