Tényleges életfogytiglanit kapott a vietnamiak gyilkosa

Vágólapra másolva!
Jogerősen tényleges életfogytiglani fegyházbüntetésre ítélte a Fővárosi Ítélőtábla kedden azt a férfit, aki 2008 és 2010 között négy embert ölt meg, és több ékszerboltot is kirabolt. Társai is voltak, ők kevesebbet kaptak. 
Vágólapra másolva!

A romániai születésű, magyar származású férfi 2003-ban jött Magyarországra. 2008-ban kezdett ölni. Két év alatt egy vietnami házaspárral és két százhalombattai férfival is végzett.

A vietnami házaspárt rendőregyenruhában, igazoltatást színlelve, társaival állította meg. Kirabolták, majd a férfi közvetlen közelről fejbe lőtte őket. A gyilkos hasonlóan végzett a másik két áldozattal is.

Ékszerboltokat is raboltak

A gyilkosságokon kívül a társaság több ékszerboltot is kirabolt, több tízmillió forintot zsákmányoltak.

A banda többi tagja 14, illetve 15 éves börtönbüntetést kapott. Őket lőfegyverrel és lőszerrel való visszaélés, illetve folytatólagosan elkövetett orgazdaság miatt ítélte el a bíróság.