Vágólapra másolva!
Radnai László terhelő vallomást tett Jozef Rohácra és Portik Tamásra is az Aranykéz utcai robbantás mai tárgyalásán.
Vágólapra másolva!

A bíróság a jogerős szabadságvesztését töltő Radnai Lászlót hallgatta meg tanúként az Aranykéz utcai robbantás és a Fenyő-gyilkosság ügyében kedden a Fővárosi Törvényszéken. Az Energol-ügyben érintett Radnai Lászlót bűnszervezetben elkövetett súlyos bűncselekmények miatt jogerősen elítéltek a kecskeméti maffiaperben, majd később félbeszakították büntetését. Radnai László a mai tárgyaláson azt mondta, hogy Portik Tamás egy magánbeszélgetésben ismerte el, hogy ő ölette meg 1998-ban Boros Józsefet Jozef Roháccal – írta az mno.hu. Hozzátette, hogy később vált világossá számára az is, hogy Jozef Rohác végzett Fenyő János médiavállalkozóval is. Szintén Portik Tamás megbízásából.

Az Aranykéz utcai robbantás és a Fenyő-gyilkosság összevont pere novemberben kezdődött a Fővárosi Törvényszéken. A bíróság szeptemberben döntött a két ügy egyesítéséről, mert mindkettőnek Jozef Rohác a vádlottja. A szlovák férfit azzal vádolja az ügyészség, hogy 1998-ban egy ismeretlen megbízásából lelőtte Fenyő Jánost, a Vico vállalatcsoport vezetőjét, Portik Tamás megbízásából pedig a budapesti Aranykéz utcában felrobbantotta Boros Józsefet, mert terhelő vallomást tett megbízójára egy másik bűnügyben.