Útra dőlt fák miatt riasztották a tűzoltókat Borsodban

Vágólapra másolva!
Tizennégy esetben avatkoztak be eddig Borsod-Abaúj-Zemplén megyében a katasztrófavédelem szakemberi, akik folyamatosan szabadítják fel az utakat a havazás következtében kidőlt fáktól – mondta a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság szóvivője.
Vágólapra másolva!

Dojcsák Dávid közölte, az encsi hivatásos tűzoltókat Detek belterületére riasztották, ahol egy kidőlő fa villanyvezetéket szakított le. A felsővezeték áramtalanítását követően az egység eltávolította a fát. A miskolci hivatásos tűzoltók Hernádkaknál a 37-es számú főúton egy elakadt kamion, míg a gönci egység Pere belterületén egy elakadt autóbusz továbbhaladásában nyújtott segítséget. Személyi sérülés egyik esetben sem történt - részletezte a szóvivő.

Hozzátette, több faág esett a Putnok és Kelemér közötti útra, ahol az ózdi hivatásos tűzoltók tisztítják meg az utat. Ugyancsak kidőlt vagy veszélyesen megdőlt fákról érkezett bejelentés Kéked, Gagyvendégi és Trizs közeléből, valamint a Hollóházát Füzérkomlóssal összekötő útról, ahol a hó súlya alatt roppantak meg az ágak.