Szerdán kezdődik Vizoviczki második pere Debrecenben

Vizoviczki-ügy - Elkezdődött a költségvetési csalás vádja miatti büntetőper
Vizoviczki-ügy - Elkezdődött a költségvetési csalás vádja miatti büntetőper
Vágólapra másolva!
Szerdán kezdi tárgyalni Vizoviczki László vesztegetési perét a debreceni bíróság katonai tanácsa. A 22 vádlott ellen kilencvenoldalas vádiratot nyújtottak be, de nem nyilvános, és a per is zárt ajtók mögött zajlik majd.
Vágólapra másolva!

Zárt ajtók mögött kezdődik szerdán Vizoviczki László és 21 társa vesztegetési ügyének tárgyalása Debrecenben. Katonai tanács előtt folyik a per, mert a vádlottak között van rendőr, tűzoltó és pénzügyőr is, bár többségük civil.

Legszigorúbb minősítés

A Debreceni Törvényszék azzal indokolta zárt tárgyalást, mert a legszigorúbb minősítés vonatkozik az eljárásra. Tele van titkosított adatokkal a kilencvenoldalas vádirat, és maga a vád sem publikus, a vádismertetés sem lehet az, és csak az eljárás végén, az ítélet rendelkező részét olvassák fel nyilvánosan.

A Központi Nyomozó Főügyészség tavaly augusztusban jelentette be, hogy vádat emeltek a rendőrségi vesztegetési botrány során ismertté vált Vizoviczki László ügyeiben. Összesen 22 ember ellen emeltek vádat, amik között szerepel bűnszervezetben, vezető beosztású hivatalos személy által kötelességszegéssel és üzletszerűen elkövetett hivatali vesztegetés bűntette és más bűncselekmények.

Már zajlik egy per

Vizoviczki László ellen akkor költségvetési csalás miatt is vádat emeltek - 33 társával együtt. Abban az ügyben novemberben kezdődött a büntetőper a Fővárosi Törvényszéken. A vád szerint Vizoviczki az 1990-es években prostitúciós szolgáltatást nyújtó vállalkozások révén vált ismertté a budapesti éjszakában, majd ismeretlen forrásból vendéglátó-ipari tevékenységbe fogott. Az illegális jövedelem növeléséért cégei megtévesztették az adóhatóságot, nem tettek eleget számlaadási kötelezettségüknek, rossz minőségű terméket hoztak forgalomba, és irreálisan magas árakkal dolgoztak.

A vádlott a költségvetési csalás miatti büntetőperen Forrás: MTI/Szigetváry Zsolt

Az ügyészség szerint az elsőrendű vádlott a rendszer hatékony működtetéséért ügyvédi segítséggel több tucat cégből álló gazdasági szervezetet hozott létre, továbbá jó kapcsolatokat épített ki a Budapesti Rendőr-főkapitányság és az V. kerületi kapitányság több vezető beosztású tisztjével és más hatósági dolgozókkal is.