Hétfőn bezárnak két szegedi iskolát

Vágólapra másolva!
Hétfőn bezár a szegedi Rogers Gimnázium, valamint a Szegedi Felnőttoktatási Gimnázium és Szakképző Iskola is. Mindkét iskolát az Esély a Hátrányos Helyzetűeknek Közhasznú Alapítvány működtette, de október óta nem kaptak állami támogatást.
Vágólapra másolva!

A Rogers Gimnázium diákjait átveszi egy másik iskola, de a tanárokat már nem tudják átvenni. A szakiskolások közül 69-en nem tudják folytatni a tanulást, mert szakmájukat sehol máshol nem oktatják. A két intézményből 182 pedagógus kerül utcára. A szakiskolában a NAV indított nyomozást különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás gyanúja miatt, mert az intézmény nem létező hallgatók után vett fel jogtalanul 50 és 500 millió forint közötti összeget.

A teljes cikket itt találja: delmagyar.hu.