Magyar kisfiú lett a világ legszebbje

Kovács Tamás Péter
Kovács Tamás Péter
Vágólapra másolva!
A nyolcéves Kovács Tamás Péter előtt még egyetlen magyar gyermek sem nyert ilyen nagy díjat világméretű szépségversenyen.
Vágólapra másolva!

A kenderesi nyolcéves Kovács Tamás Pétert választották a világ legszebb kisfiújának múlt héten, a Moszkvában megrendezésre került 2015 Princess & Prince of the Universe nevű világméretű gyermekszépségversenyen. A Grand Prix-t nyert kisfiú előtt ilyen előkelő helyezést egyetlen magyar gyermek sem ért el világversenyen.

Kovács Tamás Péter Los Angelesbe utazik Forrás:Facebook

A szülők is sírtak a boldogságtól

"Leírhatatlanul boldogok vagyunk, az utolsó pillanatig nem is reméltük, hogy Toncsi nyerni fog. Nagyon erős volt a mezőny, összesen 38 gyermek indult. Egy hétig voltunk Moszkvában, az első napokban próbák és interjúk zajlottak, mindez angolul és oroszul. A nyelvi nehézségek ellenére azonban minden rendben ment, és végül az eredményhirdetésnél mindannyian együtt sírtunk az örömtől" – mondta Kovácsné Lili.

A büszke anyuka elárulta: Magyarországon már több versenyen ért el szép eredményeket, a modellügynökségünkön keresztül figyeltek fel rá Oroszországban. Nagyon megtetszett nekik a portfóliója, így kapott meghívást.

Los Angelesbe utazik

"Ezeken a versenyeken nagyon népszerűek a magyar gyerekek, de a 15 éves szakmai múltam alatt sosem sikerült ilyen komoly eredményt elérnünk. Nagyon büszke vagyok Tamásra, örülök a sikerének. A kisfiú a győzelmével meghívást kapott egy újabb komoly világversenyre, amelyet a nyáron rendeznek majd meg Los Angelesben" – mondta Bartolovics Ildikó, a Sztárcsemete Modellügynökség vezetője, aki hozzátette: a következő hazai verseny a Little Miss Hungary lesz, ahová már várják a jelentkezőket.

A moszkvai világversenyen egy magyar lány, a 14 éves Kovács Lili is szép eredményt ért el: a lányok mezőnyében bekerült a legjobb négy közé.