Kártérítést ígér a botránybuli szervezője

Vágólapra másolva!
Káoszba fulladt a Music FM szilveszteri partija. A Hungexpón tartott rendezvényen nem bírtak a tömeggel a ruhatárosok, szinte mindenki maga kereste a kabátját, sokaknak tűnt el a holmija. A rádió szerint a partiszervező Light Off a felelős. A cég kártérítést fizetne az ellopott kabátokért.
Vágólapra másolva!

Teljes kártérítést ígér a partiszervező cég a bizonyítottan ellopott ruhákért a Music FM kaotikus bulija után. A Light Off közleményében egyúttal elnézést kér az Eleven Events Kft. tulajdonosaitól, amiért a botrány miatt jogtalan vádak érték őket. A szervező szerint 100 gazdátlan kabát maradt náluk, ezeknek gazdáját jelenleg is keresik.

Mint korábban beszámoltuk róla, botrányba fulladt a 89.5 Music FM rádió rendezvénye . A Hungexpo pavilonjában tartott Illegal Szilveszteri Party nevű rendezvényen nem bírtak a ruhatárosok a sokezres tömeggel, órákat kellett várni a kabátok kiadására.

A türelmetlen vendégek önkiszolgáló módba váltottak, és az egész káoszba torkollott, a biztonsági őrök és a vendégek között lökdösődés is kialakult. Sokan hiába keresték a kabátjukat, mehettek haza ingben – írta az Index.

A rádiócsatorna közleményben sajnálkozott, és azt írták, ők csak az este fellépőit adták, biztosították a programot, a rendezvény promócióját és az élő közvetítést, a rendezvényt technikailag a Lights Off partiszervező bonyolította le: ők intézték a beengedést, a biztonsági őröket és a ruhatárat. A káoszról felvétel is készült:

„A szerencsétlen végkifejlet kialakulásában a Music FM teljesen vétlen” – írták. Szerintük a Lights Off vállalta is ezért a felelősséget. A rádió jelezte, munkatársaik már a rendezvény előtt észlelték a hiányosságokat, és jelezték is a partiszervezőnek, amely megígérte, hogy megoldja őket, de nem így lett. A rádió szerint a Lights Off megtesz mindent, hogy orvosolja a kialakult helyzetet.